Kis hal is hal, és olcsóbb

Pozsony. A Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőség (SOI) ellenőrei egyelőre nem bukkantak nagyobb hiányosságokra a karácsonyi halpiacokon. A higiéniai előírások ellenőrzése mellett főleg arra kíváncsiak, jól vannak-e beállítva a mérlegek.

Hal a pultonReuters-felvétel Az utcai halárusoknak a vevők számára is láthatóan fel kell tüntetniük a cég és a felelős alkalmazott nevét, valamint a vállalkozás székhelyét. A halárakat külön árcédulán kell feltüntetniük, az árusítás feltételeivel, vagyis a hal fajtájának, minőségi osztályának és az egységárnak megnevezésével együtt. Pontosan meghatározták azt is, hogy az egyes halfajtáknak milyen súllyal kell rendelkezniük ahhoz, hogy megfeleljenek a minőségi osztályoknak. Egy első osztályú ponty például nem lehet 1 kilónál kevesebb, a másodosztályú ponty esetében az alsó határ 700, a harmadosztályúnál pedig 500 gramm. A legkisebb csuka fél kilós lehet. Az Élelmiszeripari Kódex és a mezőgazdasági tárca rendelete szerint a halakat oxigénnel dúsított kádakban kötelesek tárolni a kereskedők, amit a víz nagyobb átfolyásával biztosíthatnak. Kivételes esetekben azonban – az állategészségügyi intézet engedélyével – ez is mellőzhető, ha a vizet három óránként cserélik.

Mária Hvozdová kassai ellenőr elmondta, hogy az ármegjelölés mellé sokan elfelejtik odaírni a halak osztály szerinti besorolását, ezért előfordulhat, hogy másodosztályú példányok kerülnek a „minőségi” dézsába, azaz a fogyasztó nem a vételárnak megfelelő halat kapja. A legolcsóbb karácsonyi pontyot Kassán a Tesco áruház kínálja, kilóját 79 koronáért. Utcai halárusból a tavalyinál kevesebb van, számukra egyébként nem kötelező a pénztárgép, ám ha a vásárló kéri, igazolást kell adniuk a vásárlásról.

A fenyőfaárusok viszont számlakötelesek, aki otthon felejti a pénztárgépet, szigorú pénzbüntetésre számíthat. A fákat magasságuk szerint nyolc osztályba sorolják, az ár mellett ennek is szerepelnie kell az árcédulán, ezen kívül jól láthatóan fel kell tüntetni az árusító cég nevét, valamint az árusításért felelős személy elérhetőségét. (mi, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?