Két asszony megölt egy agglegényt

Gúta. Már a nyitrai börtönben várja a bírósági tárgyalást a 40 éves gútai M. N., aki ellen február 8-án bűnszövetségben elkövetett gyilkosság miatt emeltek vádat. A gútai Dankó Pista tanyán élő nő és társa, a 44 éves H. M. 2000. december 15-én a saját otthonában ölte meg az 52 éves P. Š.-t.

Gúta. Már a nyitrai börtönben várja a bírósági tárgyalást a 40 éves gútai M. N., aki ellen február 8-án bűnszövetségben elkövetett gyilkosság miatt emeltek vádat. A gútai Dankó Pista tanyán élő nő és társa, a 44 éves H. M. 2000. december 15-én a saját otthonában ölte meg az 52 éves P. Š.-t. Az áldozat magánvállalkozó volt, egyedül élt, és gyakran látogatták őt a tanyán élő roma nők. A szóban forgó délutánon valószínűleg összekülönbözött a mulatozó trió, mert a férfit egyik barátja este holtan találta a garázsban. Gyilkosai 18 szúrt sebet ejtettek rajta, és elvágták a torkát is. Peter Masaryk, a Nyitrai Kerületi Rendőrparancsnokság szóvivője elmondta, a nyomozók főleg a helybeliek információi alapján jutottak el több mint egy év után a két asszonyhoz, akik közül az egyik, M. N. már beismerte tettét, és azt is elmondta, hogy a gyilkosság után több értéktárgyat elvittek P. Š. házából. Tettestársa egyelőre mindent tagad, de február 11-én őt is letartóztatták. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?