Kaliňák a besúgókban bízik

Pozsony. Egyelőre nem kell félniük a kiskereskedőknek, hogy börtönbe kerülnek, ha túlzott mértékben emelik szeptembertől az árakat, mert az igazságügyi minisztérium javaslata csak a szabályozott árakra vonatkozik.

Az igazságügyi minisztérium a büntető törvénykönyvet módosítaná, s akár 3 évet adna azoknak, akik megsértik az árfegyelmet. Jogászok szerint azonban a javaslatot képtelenek lesznek betartatni, és amellett csak a szabályozott árakra vonatkozik, tehát a mindennapi, az embereket legnagyobb mértékben érintő termékekre és szolgáltatásokra nem. Ez utóbbit elismeri a szaktárca is. „A minisztérium nem szabályozza, mennyibe kerüljön a tej vagy a kenyér – mondta lapunknak Michal Jurčí, az igazságügyi tárca szóvivője. – A javaslat csak a már ma is szabályozott árú termékekre vonatkozik.” Törvény szabályozza például a rádió- és tévédíjat, az ügyvédeknek, jegyzőknek fizetett egyes illetékeket, a gáz és az elektromos áram árát. Robert Fico kormányfő azonban a kereskedőket is büntetné. „Ha szükséges lesz, akkor bevezethetjük a szabályozott árakat, az árspekulációt bűntetté nyilvánítjuk, és szigorúan járunk el” – jelentette ki korábban a kormányfő. Az igazságügyi minisztérium javaslata alapján azonban egyelőre csak a Szlovák Televízió, a Szlovák Rádió, az Szlovák Gázművek vagy az egyes áramszolgáltatók, esetleg a jegyzők számíthatnának büntetésre, ha rosszul számítják át vagy indokolatlanul emelik az árakat, esetleg nem tartják be az árszabályozási hivatal által megszabott összeget. A vállalkozók képviselői azonban ezeket az intézkedéseket is túlzottnak tartják, és szerintük feleslegesen kriminalizálják a vállalkozókat. Robert Kaliňák belügyminiszter még tegnap is arról beszélt, hogy lesz elég rendőr, aki a spekulatív áremeléseket ki fogja vizsgálni. A belügyminiszter elsősorban lakossági feljelentésekre számít. „Úgy vélem, hogy a szlovákok tudják, mit kell ilyen esetben tenniük, és lesz elég lakossági feljelentés” – mondta a miniszter. A pénzügyminisztérium más eszközökkel küzdene. „A hónap végéig elkészítjük az ártörvényt, melynek célja kifejezetten a fogyasztók védelme lesz” – tájékoztatta lapunkat Miroslav Šmál szóvivő. Ezt nemcsak az euró bevezetésével kapcsolatban tartják fontosnak, hanem például az élelmiszerárak általános emelkedésére is szeretnének reagálni.

Szakemberek szerint azonban az árakat a piac tudja legjobban szabályozni. „Az áremelkedésről nem lehet megmondani, mi motiválta, hogy a költségek emelkedése okozta, vagy a vállalkozó árstratégiája miatt következett be” – véli Radovan Ďurana, az INESS gazdaságkutató intézet munkatársa. (lpj, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?