Ján Oravec

Párkány polgármestere, a ZMOS elnökségi tagja

Hogyan értékeli, hogy a szociális szolgáltatásokról szóló új törvény tervezete értelmében a jövőben az önkormányzatok hatáskörébe kerül az ebből adódó feladatok jelentős része?
Őszintén szólva, kellemetlenül meglep.

Párkány polgármestere, a ZMOS elnökségi tagja

Hogyan értékeli, hogy a szociális szolgáltatásokról szóló új törvény tervezete értelmében a jövőben az önkormányzatok hatáskörébe kerül az ebből adódó feladatok jelentős része?

Őszintén szólva, kellemetlenül meglep. Eddig a tárgyalásaink a minisztériummal arról szóltak, hogy a szociális szolgáltatások nyújtásának kötelezettsége nem kerül az önkormányzatok hatáskörébe. Minket úgy informáltak, a hatáskörök átruházásának folyamata szünetel, azzal, hogy a jövőben már nem foglalkoznak ilyen elképzeléssel. A törvény életbeléptetését eddig mindig egy évvel elhalasztották, a tárgyalások arról szóltak, hogy ez az alternatíva nem is jön már számításba.

A törvény alapján a következő években jelentősen növelnék az önkormányzatok kiadásait, 2009-ben például több mint 2 milliárd koronával. Lesz miből fedezni ezt a többletkiadást?

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a települések ezt meg tudják oldani, nem beszélve arról, hogy az önkormányzatoknak adott pénz elég lesz-e a szociális juttatásokra. Szerintem óriási kavarodást okozna, ha változna a hatáskörök elosztása, aránya. (sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?