Haraszti továbbra is bírál

Bécs. Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadság-felelőse tegnap közleményben üdvözölte, hogy a szlovák kormány elfogadta egyik alapvető módosító javaslatát a készülő sajtótörvény kapcsán, ám a jogszabály egészében így sem tesz eleget Szlovákia EBESZ-tagságából eredő kötelezettségének.

Bécs. Haraszti Miklós, az EBESZ sajtószabadság-felelőse tegnap közleményben üdvözölte, hogy a szlovák kormány elfogadta egyik alapvető módosító javaslatát a készülő sajtótörvény kapcsán, ám a jogszabály egészében így sem tesz eleget Szlovákia EBESZ-tagságából eredő kötelezettségének. Haraszti előrelépésnek nevezte, hogy a törvénytervezetből kiesett az a cikkely, mely alapján kormányzati tisztviselők tartalmi szempontból vizsgálhatták és büntethették volna a médiumokat. „Ez a hatáskör demokráciákban kizárólagosan a bíróságokat illeti” – áll a nyilatkozatban. A tervezetnek több aggályos része is van, például amely a széleskörű válaszadási és helyreigazítási jogon keresztül korlátlan nyilvánosságot biztosít a politikusoknak. „A válaszadás és a helyreigazítás jogát csak azokra az esetekre kell korlátozni, ahol az érintett valótlan vagy félrevezető közléseket akar helyreigazítani”. A tervezet szerint a médiumok bármely, tehát az igazságnak megfelelő hír kapcsán is kötelesek lennének választ közölni, ha azt az érintett kéri.

Ján Podmanický, a Smer képviselője viszont az EBESZ-t bírálta tegnap, mely szerinte politikailag avatkozott be az egész ügybe, ezért ajánlásait nem veszi figyelembe a koalíció. Podmanický kijelentette, az EBESZ csődöt mondott. (czk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?