Hamvazószerdán Irakért

Washington/Ankara/Róma. Teljes megrökönyödéssel fogadták az amerikai külügyminisztérium tisztségviselői szombaton azt a hírt, hogy a török parlament mégsem járult hozzá amerikai csapatok törökországi állomásoztatásához egy Irak elleni háború esetére.

Leszögezték, hogy a történtek után „többé nem érvényes” az az előre elkészített nyilatkozattervezet, amelyben Washington „forrón üdvözölte” volna az ankarai döntést, és „dicséretét fejezte (volna) ki a török kormány bátor vezetésének”. A török parlamenti jóváhagyás kulcsfontosságú a washingtoni katonai tervezők számára: az amerikai csapatok Törökországba vezénylésével északi frontot nyithatnának. Abdullah Gul török miniszterelnök azonban tegnap figyelmeztette Bagdadot: ne tekintse a lefegyverzés elodázásához kapott bátorításnak azt, hogy az ankarai parlament szombaton nem járult hozzá az Irak elleni támadásban részt vevő amerikai katonák Törökországba telepítéséhez. Irak mindenesetre tegnap megkezdte újabb hat asz-Szamúd-2 rakéta megsemmisítését. A rakéták szétszerelése a Bagdadtól északra levő al-Tadzsiban folyik, ugyanazon a helyen, ahol szombaton négy hasonló rakétát tettek használhatatlanná.

„A nyugati és az arab-muzulmán világnak nem sorsa, hogy háborúzzon egymással” – jelentette ki Jacques Chirac francia köztársasági elnök szombaton, algériai látogatása előestéjén, az algériai televíziónak adott nyilatkozatában. Tiltakozott a „kultúrák összeütközése” megfogalmazás ellen – ez szerinte nem egyéb, mint álságos közhely, amelyet mindenféle szélsőségesek, muzulmánok és nem muzulmánok használnak saját elfogultságaik hirdetésére. A brit kormányfő közölte, hogy csak olyan háborúba küldene brit katonákat, amelyet erkölcsileg megalapozottnak tart. Terjed a hét elején kezdődött példátlan lázadás a kormányzó Munkáspárton belül a háború ellen, miután Irak hajlandóságot mutat a rakéták leszerelésére. Tony Blair a The Independent on Sunday című vezető vasárnapi liberális brit lapban – előzetesen beküldött olvasói kérdésekre válaszolva – azt írta: soha nem kötelezné el a brit haderőt olyan fegyveres beavatkozás mellett, amelynek morális igazságosságáról nincs meggyőződve. Blair lendületes támogatás-felhajtó diplomáciája ellenére azonban – a The Sunday Times értesülése szerint – még nagyobb kormánypárti lázadás várható az alsóházban. A lap szerint különösen azután erősödött meg a háború ellenzéke a brit kormánypárton belül, hogy Irak az ENSZ előírásának megfelelően hozzákezdett asz-Szamúd 2-es rakétáinak megsemmisítéséhez. Ezt a brit kormány a hét végén ugyanis propagandafogásnak minősítette. A kormányfő személyes szóvivője azt mondta: a rakéták leszerelése „mérföldekre van attól”, amit Szaddám Huszeinnek valójában tennie kellene. Jack Straw külügyminiszter időhúzásra játszó cinikus trükknek minősítette a rakéták megsemmisítésének iraki bejelentését. A Sunday Telegraph című újság értesülése szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia rögtön azután támadást indít Irak ellen, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa szavaz a második határozattervezetről, tekintet nélkül arra, hogy milyen döntés születik.

Március 5-én, hamvazószerdán a hívők böjttel és imádsággal könyörögnek majd a világ – elsősorban Irak és a Szentföld – békéjéért – mondta II. János Pál. A szentatya szerint nem szabad megtorpanni a nehézségek előtt, minden lehetséges utat be kell járni annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a háborút, amely mindig gyászt hoz, és mindenki számára súlyos következményekkel jár. A böjt és az ima erején kívül azonban a katolikus egyházfő a diplomáciai lépések hatékonyságában is bízik. Ma indul a tengerentúlra személyes küldötte, Pio Laghi bíboros. A főpap üzenetet visz a pápától George Bush amerikai elnöknek. A pápa arra kéri Busht: ne hozzon „visszafordíthatatlan döntéseket”, vagyis adjon időt a fegyverzetellenőröknek munkájuk folytatásához. (m, t, ú)

Már készen állnak a szlovákiai katonák

Pozsony. Vasárnap óta bevetésre készen áll a szlovákiai vegyvédelmi egység Kuvaitban, a 69 fős kontingens utolsó része tegnap kora reggel repült el Pozsonyból. Az egységet és a felszerelést az orosz hadsereg An–124-es típusú óriás repülőgépeivel szállították el. A helyszínen a cseh katonákkal közösen vegyi, illetve tömegpusztító fegyverek bevetése esetén lépnek akcióba. A csapat magával vitte a nálunk kifejlesztett speciális, mérgezőanyag-tesztelő gépet. A katonák kiküldéséről a parlament döntött, mandátumuk 2003. december 31-ig szól. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?