Gál J. Zoltán magyar kormányszóvivőt

Mikuláš Dzurinda lapunknak adott nyilatkozatában bírálta Medgyessy Pétert, mert korábbi ígérete ellenére november első napjaiban nem jött létre a kormányfői találkozó.

Mikuláš Dzurinda lapunknak adott nyilatkozatában bírálta Medgyessy Pétert, mert korábbi ígérete ellenére november első napjaiban nem jött létre a kormányfői találkozó. Miért?

Budapest először a határon túli magyar szervezetekkel vitatja meg a kedvezménytörvény módosításának koncepcióját, és ezután alakítja ki végleges álláspontját, amelyet ismertetünk a szlovák és a román féllel. Erre e hónap végén lesz alkalom, ugyanis november 26-án Mikuláš Dzurinda, három nappal később pedig Adrian Nastase látogat a magyar fővárosba. Mindkét eszmecsere egyik központi témája a státustörvény tervezett módosítása lesz.

Mikuláš Dzurinda programjában már szerepel, hogy november 26-án Budapestre látogat, ahol Medgyessy Péterrel nyilván tárgyalnak a kedvezménytörvény tervezett módosításáról is – válaszolta érdeklődésünkre Martin Maruška. A szlovák kormányszóvivő – akit Varsóban értünk utol telefonon – hozzátette: a magyar jogi normában tervezett változásokról még nem kaptak hivatalos tájékoztatást Budapestről. (-y-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?