Folytatódik a szópárbaj Zajac és a patikusok között

Pozsony. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter tegnap megfenyegette a gyógyszerészeket, hogy javasolja a gyógyszerészkamara egyetértési jogának megvonását új patikák létrehozásához, ezáltal megnyitja a gyógyszertárhálózatot.

Zárva... ČTK-fotóPozsony. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter tegnap megfenyegette a gyógyszerészeket, hogy javasolja a gyógyszerészkamara egyetértési jogának megvonását új patikák létrehozásához, ezáltal megnyitja a gyógyszertárhálózatot. „Ezt végső megoldásnak tekintjük, csak akkor alkalmazzuk, ha a patikusok nem értik meg, hogy nem használhatják túszként a betegeket” – jelentette ki a miniszter. Az érintettek visszautasítják Zajac vádjait, szerintük az állam tartja túszként a betegeket azzal, hogy nem fizet a gyógyszerekért a törvényben megszabott határidőn belül. „Elutasítjuk a miniszter vádaskodását, ígéretekből és fenyegetésből nem lehet gyógyszert vásárolni” – áll a kamara nyilatkozatában. A szervezet vezetői tegnap tárgyaltak az egészségbiztosítók képviselőivel. A patikusok elfogadhatónak tartják, ha a legkésőbb augusztusban kiadott gyógyszerek árát december végéig átutalják számlájukra, és elismerik valamennyi követelésüket. Ján Valjan, a kamara elnöke informális találkozónak nevezte a megbeszélést, melyen megegyezés ugyan nem született, de megállapodtak abban, hogy a kamara tanácsának november 18-i ülése után újra találkoznak. Az Általános Egészségbiztosító újabb, 1 milliárd koronára szóló hitelszerződést írt alá a Veriteľ Rt.-vel, a pénz már a hét végéig megérkezhet a biztosító számlájára. A biztosító további, 500 millió koronás kamatmentes kölcsön felvételéről tárgyal, ha ez is eredményes lesz, akkor már 2 milliárd koronás kamatmentes hitelhez jut a pénzügyi nehézségeinek áthidalásához.

A Pozsonyi kerület 149 gyógyszertárából 106 mától nem nyit ki, tájékoztatott Jozef Pospíšil, a regionális gyógyszerészkamara elnöke. Tegnap még csak 51 tartott zárva, a nap folyamán azonban további 55 jelezte, hogy működési okokból csatlakozik hozzájuk. Zárva tart a Nyitra megyei gyógyszerészek egy része is, mivel a november 15-én megjelenő új gyógyszerárjegyzék miatt leltározniuk kell. Az utolsó készleteik fogynak a déli járásokban levő gyógyszertáraknak is, új árut csak a páciensek kérésére rendelnek. „Nem felel meg a valóságnak, hogy azért nem rendelünk, mert várjuk az új árlistát – mondta lapunknak Darina Čendulová, a gyógyszerészkamara dunaszerdahelyi regionális szervezetének vezetője. – Minden készítményt biztosítani tudunk 24 órán belül, a héten például rendeltem egy nyolcezer koronába kerülő gyógyszert is egy rákbetegnek. Mi teljesítjük a törvény előírásait, viszont a biztosítók többsége nem tartja tiszteletben azt a rendelkezést, hogy 30 napon belül fizetnie kellene a kiadott gyógyszerért.” Čendulová elismerte, hogy az új árlista hátrányosan is érintheti a gyógyszerészeket, mivel ha egy adott betegségre olcsóbb, generikus gyógyszer kerül forgalomba, akkor a drágább gyógyszerből vásárolt készletek a nyakukon maradnak. Dunaszerdahelyen tegnap még minden gyógyszertár nyitva tartott, és ki tudták elégíteni a páciensek igényeit. Losoncon tegnap egyetlen gyógyszertár kivételével, amely már korábban jelezte a leltár miatti bezárást, mindegyik fogadta a betegeket. Sajnos, szinte üres polcokkal. Nem volt például inzulin. A kassai regionális gyógyszerészkamara ülésén úgy döntöttek, hogy a patikák egyelőre nyitva maradnak, és továbbra is rendelnek gyógyszereket. František Tamer regionális vezető szerint a kerületi székhelyen valamivel jobb a helyzet, mint a keleti járásokban, ám a kassaiak is felszólították az egészségbiztosítót, hogy a lehető leghamarabb utalja át az elmaradt összegeket. A kassai patikák készlete azonban várhatóan jóval szegényesebb lesz a szokásosnál, mivel sok helyütt a választék csökkentésével igyekeznek takarékoskodni. Információink szerint létfontosságú készítményekből azonban mindenütt van raktáron. (lpj, szasz, juk, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?