Fizetnek a betéteseknek

Pozsony. A Devín Bank pórul járt ügyfelei november 5-től a Szlovák Takarékpénztár fiókjaiban juthatnak hozzá pénzükhöz. A Betétvédelmi Alap várhatóan mintegy 12 milliárd koronát fizet vissza a betéteseknek.

A jegybank szeptember 21-én nyilvánította fizetésképtelenné a bankot, a csődbe ment pénzintézet ügyfelei így az azt követő három hónapon belül, december 21-ig juthatnak hozzá védett betétjeikhez. A korábban csődbe ment pénzintézeteknél a fizetésképtelenné nyilvánítás és a betétek visszafizetésének elkezdése között 3-4 hét telt el, most ez 6 hétre nyúlt. Milan Horváth, a Betétvédelmi Alap elnöke ezt azzal magyarázza, hogy a Devín Bank esetében sokkal nagyobb összegről van szó, mint a korábbi bankoknál.

A Bank 130-150 ezer ügyfelének több mint 240 ezer betétje volt. A betétesek számáról és nagyságáról a Betétvédelmi Alap csak holnap jut pontos információkhoz. Védettnek a magánszemélyek névre szóló betétjei számítanak, amelyeknek az összege nem haladja meg az átlagbér harmincszorosát. – jelenleg ez 355 ezer korona. Nem segít, ha az ügyfél ezt meghaladó pénze több számlán van elhelyezve, a betéteket ugyanis összevonva vizsgálják. Védettek a devizabetétek is, de ezeket is szlovák koronában fizetik ki, a fizetésképtelenné nyilvánítás napján érvényes árfolyamokat veszik alapul. Védettség alá esnek a kamatok is, ezeket azonban csak addig a napig számítják fel, amikor a betét hozzáférhetetlenné vált. A Devín Bank esetében ez augusztus 24. A betéteseknek pénzük átvételéhez személyi igazolványra és a számláról szóló szerződésre lesz szükségük, levélben külön értesítik őket az átvétel módjáról.

A Betétvédelmi Alap jelenleg milliárdos tartozásokkal küszködik, így újabb kölcsönt kell felvenniük a jegybanktól. A kölcsön nagysága várhatóan 12 milliárd korona lesz, és a Betétvédelmi Alap 2005 októberéig szeretné visszafizetni. Horváth szerint ezúttal nem szednek be a bankoktól különleges elvonás formájában pénzt. Végül azonban mégis a jól működő szlovákiai pénzintézetek fizetik ki a pénzt, hiszen az alap a hitelt a pénzintézetek által betétvédelemre kifizetett öszszegből állja. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?