Fico: sosem ismerjük el Koszovót

Pozsony. Robert Fico Nyugat-Szlovákiához hasonlítva próbálta megmagyarázni a Szlovák Televízió hétvégi vitaműsorában azt, hogy Szlovákia miért nem ismerheti el az önálló Koszovót. Mint mondta, Koszovóban olyasmi történt, mintha a Nyugat-Szlovákiában élő magyarok elszakítanák ezt a területet, s kihirdetnék az önállóságot.

A miniszterelnöknek most sem volt vitapartnere, ellenzéki képviselőkkel nem hajlandó vitázni, és tegnap a másik meghívott vendég, Ivan Gašparovič államfő elfoglaltságára hivatkozva lemondta részvételét. Fico szerint a független Koszovó azért nem ismerhető el, mert az alapvető nemzetközi jogok megsértésével jött létre, sérült a nemzetek önrendelkezési joga és a határok sérthetetlensége. „Koszovó nem önálló terület, hanem Szerbia része” – szögezte le, hozzátéve, hogy Szerbiában együtt élnek a szerbek az albán „nemzetiségi kisebbséggel”. Szerinte egyedi, hogy az albánoknak két államuk legyen, Albánia és Koszovó. A miniszterelnök szerint fennáll a veszély, hogy Koszovó láncreakciót vált ki, s bizonyos országokban a „nemzetiségi kisebbségek” kérni fogják önálló állam létrehozását. Robert Fico szerint „lehet, hogy Szlovákia sosem ismeri el Koszovó füg?getlenségét”. Az ENSZ-ben kell keresni a konszenzust, mert ez a szervezet, és nem az Európai Unió az, amely dönt a végleges álláspontról. Fico hozzátette, az ENSZ jelenleg gyenge, nem képes kiállni elvei mellett. A miniszterelnök nem lát okot arra, hogy módosítsák a szlovák parlament tavalyi határozatát, amely Koszovó elismerését attól teszi függővé, hogy abba Szerbia belegyezik-e. Ezt a határozatot tavaly az MKP kivételével minden parlamenti párt elfogadta, a múlt héten az MKP új határozat elfogadásának szükségességét vetette fel.

Rafael Rafaj, az SNS frakcióvezetője szerint az MKP ebben a törekvésében minden bizonnyal egyedül marad. „Ez a magyar külpolitika meghosszabbított karja” – mondta Rafaj. Robert Fico elutasította a magyar parlament külügyi bizottsága elnökének, Németh Zsoltnak a szavait, aki szerint a koszovói függetlenség kikiáltását a magyaroknak ki kellene használniuk.

A szlovák kormányfő üdvözölte az MKP bejelentését, hogy tiszteletben tartja a határok sérthetetlenségének elvét.

Tomáš Galbavý (SDKÚ-DS) szerint Koszovó akkor lehet önálló, „ha jó kapcsolatai lesznek szomszédjaival”. „Támogatjuk Koszovót, ha rendezi ezt a viszonyt, főleg Szerbiával” – fejtette ki az SDKÚ-DS képviselője. (sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?