Felsőfokon, anyanyelven

Komárom. Kedden megnyitották a komáromi Selye János Egyetem első akadémiai évét. Albert Sándor megbízott rektornak a városi művelődési központ dísztermében elhangzott szavaival kezdte meg működését Szlovákia első magyar oktatási nyelvű állami egyeteme.

Magyar Bálint és Albert Sándor átvágja a szalagotTASR-fotó „Többször megfogalmazódott a kérdés, mit keres a politika az egyetemen. Pedig már Mária Terézia kimondta, hogy az iskola politikum, és az is marad. Az egyetemalapításról is politikusok döntenek a parlamentben, és ebben a döntésben a fő szerepet az MKP parlamenti képviselői játszották” – mondta Albert Sándor, aki felsorolta mindazok nevét, akik az elmúlt években folyamatosan segítették az egyetem megalapítását. A megbízott rektor külön kiemelte a Kölcsey Alapítvány 1000 eurós támogatását, valamint a Duna Televízió országos gyűjtését, amelylyel az egyetem könyvtárának fejlesztéséhez járultak hozzá.

Martin Fronc szlovák oktatási miniszter történelmi lépésnek nevezte a Selye János Egyetem megnyitását, kiemelve, hogy ezzel a kormányprogram egyik fontos pontja valósult meg.

„Szeretném kifejezni őszinte meggyőződésemet, hogy az intézmény hozzájárul az itt élő nemzetek békés együttéléséhez. Remélem, hogy összekapcsolni és nem elválasztani fog” – mondta a tárcavezető.

Magyar Bálint ígéretet tett, hogy az idei 130 millió forintos juttatás mellett Budapest a jövőben is támogatni fogja az egyetemet. „A demokratikus országok számára a demokráciának az egyik alapkövetelménye, hogy az ország területén élő nemzetiségek saját anyanyelvükön tanulhassanak. Őszintén örülök, hogy ez Szlovákiában is így van, és a miniszter úrral együtt most közösen megpecsételhetjük ezt a hétköznapi dolgot” – mondta a magyar oktatási miniszter.

A tanárok és a diákok eskütételét követően a Tiszti Pavilon kertjében leleplezték, majd megkoszorúzták az egyetem névadójának, Selye Jánosnak a mellszobrát. A Selye János Egyetemen szeptember 20-án három karon indul meg a képzés, összesen 601 hallgatóval.

Albert Sándor úgy véli, egészséges konkurencia alakulhat ki a Komáromba kihelyezett magyarországi képzés és a Selye János Egyetem között. „A következő években nagy munka vár ránk. Előkészítettük az akkreditációs anyagot a második ciklusra, mivel jelenleg a pedagógiai és közgazdasági karon csak a bacca-laureatusi képzésre kaptunk akkreditációt. Bízom benne, hogy mire a mostani elsős diákok eljutnak a harmadik évfolyamba, meglesz az engedélyünk a magiszteri képzésre is.”

Átadták a multifunkcionális diákközpontot

Komárom. A tanévnyitó előtt adta át Magyar Bálint és Bugár Béla, a pozsonyi parlament alelnöke a Selye János Egyetemért Alapítvány multifunkcionális központját. Bár az épületben még folyik a felújítás, az ott található 80 férőhelyes kollégium nagy részét már birtokba vették a diákok. A kétágyas szobák teljes kényelmet biztosítanak a nyugodt tanuláshoz, a 130 férőhelyes nagyterem pedig rendezvénycentrumként működik majd. Budapest az épület felújítását és felszerelését 200 millió forinttal támogatta. (rd)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?