Fejetlenül osztogatták az agrártámogatásokat?

Simon Zsolt földművelésügyi miniszter:
Tény, hogy a pénzügyminisztériumi vizsgálat, a számvevőszékéhez hasonlóan, több tízmillió koronás visszaélésre mutatott rá a korábbi években.

Simon Zsolt földművelésügyi miniszter:

Tény, hogy a pénzügyminisztériumi vizsgálat, a számvevőszékéhez hasonlóan, több tízmillió koronás visszaélésre mutatott rá a korábbi években.

A sajtóiroda által ismertetett jelentés azonban azt sugallja, hogy az „osztogatás” 2003-ban is folytatódott, tehát abban az időben, amikor az agrártárcát már ön irányította...

Én mindig azt szorgalmaztam, hogy a dotációs rendszer átlátható és bárki által könnyen ellenőrizhető legyen. Látni kell azonban, hogy a vizsgálószervek mikor hozták nyilvánosságra jelentésüket. A támogatási rendszeren ugyanis év közben módosítani nem lehet. Mivel a 2002-es évre vonatkozó pénzügyminisztériumi ellenőrzés eredményét csak 2003 őszén hozták nyilvánosságra, így az észlelt hibákat csak a 2004. január 1-jétől érvényes támogatási rendszerben lehetett kiszűrni. A 2003-as eredmények pedig csak most láttak napvilágot. A hatályos támogatási rendszerben a visszaélések lehetetlenek, hiszen a dotációt az agrárkifizető ügynökség folyósítja, s csak azután, hogy a termelő ténylegesen is bizonyította jogosultságát. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?