A kormány ma valószínűleg kinevezi a januártól létrejövő körzeti hivatalok elöljáróit. A Magyar Koalíció Pártja hova javasolt jelölteket?
Politikai egyezség nem volt, szakmai szempontokat vettünk figyelembe a koalíciós egyeztetések során.
Farkas Ivánt, a parlament közigazgatási bizottságának tagját
Politikai egyezség nem volt, szakmai szempontokat vettünk figyelembe a koalíciós egyeztetések során. Az MKP oda jelölt embereket, ahová úgy gondoltuk, fontos, hogy a mi választottunk kerüljön. Ha a jelöltek megfeleltek az adott minisztérium pályázatán, akkor a kormány ma kinevezi őket.
Konkrét körzeteket, hivatalokat, neveket is említene?
Várjuk ki a kormánydöntést. Igyekeztünk olyanokat jelölni, akik eddig is hasonló pozícióban voltak, vagy szakmailag, esetleg más szempontból alkalmasak. Reméljük, a miniszterek bölcsen döntenek, és nem kerülünk rosszabb helyzetbe koalíciós partnereinknél.
A magyarlakta területeken mindenhol javasolt új elöljárókat az MKP?
ĺgy van. Ez nemcsak a belügyi, hanem a speciális hivatalokra is érvényes.Az MKP-n belül volt valamilyen belső pályázat?
A Nyitrai kerületben volt. Szerintem jól megoldottuk a jelöltek kiválasztását. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.