Eredményes kormányzati munka

Gúta. A Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa (MKP OT) hétvégi ülésén elfogadta a párt egyes szerveinek beszámolóját a párt elmúlt négyéves tevékenységéről. A tanács tagjai a szombati ülésen meghallgatták a miniszteri klub, a parlamenti képviselők klubjának és a pártvezetésnek a beszámolóját is.

Gúta. A Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa (MKP OT) hétvégi ülésén elfogadta a párt egyes szerveinek beszámolóját a párt elmúlt négyéves tevékenységéről. A tanács tagjai a szombati ülésen meghallgatták a miniszteri klub, a parlamenti képviselők klubjának és a pártvezetésnek a beszámolóját is. Bugár Béla pártelnök szerint az MKP bebizonyította az elmúlt négy évben, hogy a szlovákiai politikai paletta legmegbízhatóbb pártja. „Részt vettünk Szlovákia valamennyi gondjának orvoslásában, amivel igazoltuk azt is, hogy nem csak a magyar kisebbség érdekeit tartjuk szem előtt”, mondta Bugár. A pártelnök pozitívan értékelte valamennyi magyar kormánytag munkáját, „minden olyan minisztérium, ahol a párt által jelölt emberek dolgoztak, lezárta az előcsatlakozási fejezeteit az Európai Unióval”, emelte ki. Elismerte, hogy a kormányprogramot nem sikerült teljes egészében megvalósítani, „a kormányprogram hasonló mértékben teljesült csak, mint az MKP célkitűzései”, tette hozzá. Legnagyobb kudarcként említette a pártelnök, hogy nem jött létre önálló, magyar tannyelvű egyetemi kar. Bugár Béla értékelte az eltelt négy évet a pártépítés szempontjából is. Egyedüli problémaként az párt alapszervezeteinek „zártságát” tartja, mely az új tagok nehézkes felvételében nyilvánul meg. „Egyes alapszervezeteinkre még bizonyos átalakítás, reform vár; olyan folyamatokat tapasztalunk, melyeket a párt vezetése nem hagyhat jóvá.” Az OT foglalkozott a közeledő választási kampánnyal is, a kampánynyitóra augusztus 22-én Dunaszerdahelyen kerül sor. Négy nagy kampányrendezvényt tervez a párt, ezeken kívül sok kisebb programbemutatóra kerül majd sor, melyeken a párt képviselőjelöltjei ismertetik a választási programot. Kisebb megszorításokkal engedélyezték a képviselő-jelöltek önálló kampányát is, melynek során azonban nem használhatják fel saját céljaikra a párt központi reklámanyagait. Érvényben van a párton belüli „kiskáté”, mely bizonyos kényes témák esetében iránymutatóul szolgál a képviselőjelöltek számára. A párt sem a kampány során, sem a választásokat követően nem nyitja meg a beneši dekrétumok témáját, viszont igyekszik csökkenteni azok hatását a magyar és nem magyar nemzetiségű állampolgárokra. Példaként a földtörvényeket és azok végrehajtását említette Bugár Béla. Az országos tanács ülésének fejleményeiről szóló interjúnk az 5. oldalon. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?