Elveszett egy iraki lépfenetenyészet

Bagdad/Hamburg. Az Irakban termelt 400 ezer liternyi lépfene-baktériumról senki sem tudja, hogy merre van, nyomozta ki a Libération francia napilap.

A két legfontosabb fegyver az Afganisztánban harcoló Északi Szövetség katonái számáraTASR/APBagdad/Hamburg. Az Irakban termelt 400 ezer liternyi lépfene-baktériumról senki sem tudja, hogy merre van, nyomozta ki a Libération francia napilap. Irak az 1980-as években rendelkezett az anthrax porszerű formában való előállításához szükséges technológiával, és az amerikai hatóságok többször is azt állították, hogy Irak áll a lépfenepánik hátterében.

Három terrorista és körözés alatt álló három segítőjük is egy Hamburgban legalább 1999 óta működő terrorista-sejt tagja volt – jelentette ki John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter kedden Otto Schily német belügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján. Nemzetközi körözést adtak ki a német hatóságok három szökésben lévő, a szeptember 11-i terrortámadás tervezésében való részvétellel vádolt személy ellen. „Világos, hogy Hamburg központi bázisként szolgált a hat személy akciói és a szeptember 11-i merénylet kitervelése során” – jelentette ki Ashcroft. Tizenkét FBI-ügynököt küldtek Németország különböző pontjaira, hogy a nyomozást segítsék. További hírek a 3. oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?