Erdélyi Géza református püspök:
Hála Istennek, elkészült, de elégedett nem vagyok. Küldünk néhány módosító javaslatot a földművelési minisztériumba, ugyanis a tervezet a gazdasági épületeket kivéve nem nyújt lehetőséget az 1945 és 1964 között elvett egyházi épületek sorsának a rendezésére.
Elégedett a restitúciós törvény tervezetével?
Hála Istennek, elkészült, de elégedett nem vagyok. Küldünk néhány módosító javaslatot a földművelési minisztériumba, ugyanis a tervezet a gazdasági épületeket kivéve nem nyújt lehetőséget az 1945 és 1964 között elvett egyházi épületek sorsának a rendezésére. Nemcsak parókiákra és iskolaépületekre, hanem templomokra is gondolok. Elképzelhetetlen, hogy továbbra is a gyülekezetek javítsák a templomokat, melyeket az őseik felépítettek, miközben állami tulajdonban vannak! Nem tudom, melyik állami tisztségviselő és állami szervezet fog eljárni Gömörbe, tizenegy templomba istentiszteleteken részt venni! Ez abszurd helyzet, nem lehet így hagyni! Szorgalmazni fogjuk, hogy a restitúciós törvény foglalkozzon a kényes, de sürgető ügyek rendezésével is. És ha a kormány nem veszi figyelembe észrevételeinket, akkor a parlamenti képviselőkhöz fordulunk, mert e fél évszázada rendezetlen, terhes örökséget törvényes úton végre meg kell oldani!
Nem fél attól, hogy magyarkérdéssé fajulhat a dolog?
Nem kizárt, hogy így lesz. De jó lenne, ha perspektivikus döntések születnének, és a képviselők mindig az igazságot keresnék, ellenkező esetben antitörvények születnek. Egy ország jogrendjét nem a rakoncátlankodókhoz kell igazítani, és bízom benne, a képviselők tisztességesen és megértéssel viszonyulnak majd a kérdéshez. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.