Egységár a vevő jobb tájékoztatására

Pozsony. November elsején lép hatályba a gazdasági minisztériumi 545. számú rendelete, amely kötelezi az élelmiszer-féleségek, kozmetikumok és iparcikkek árusítóit arra, hogy az adott termék fogyasztói ára mellett jól látható helyen feltüntessék a termék egy kilogrammra, literre stb. számított egységárát.

Pozsony. November elsején lép hatályba a gazdasági minisztériumi 545. számú rendelete, amely kötelezi az élelmiszer-féleségek, kozmetikumok és iparcikkek árusítóit arra, hogy az adott termék fogyasztói ára mellett jól látható helyen feltüntessék a termék egy kilogrammra, literre stb. számított egységárát. Ez a megjelölési gyakorlat csak nálunk újdonság, Európa nyugati országaiban már régen bevezették. A 634/1992. Tt. számú fogyasztóvédelmi törvényre épülő rendelet ugyan bonyolítja a boltosok életét, ám a fogyasztók bizonyára örülnek neki, hiszen jobb tájékozódásukat szolgálja: eltérő csomagolású, tömegű termékek esetében is egyszerűen ki tudják számolni, melyiket érdemes megvásárolni. Más kérdés az ízlés, a megszokás és a minőség. A rendelet hatálybalépésének hírét több kereskedő aggodalommal fogadta, kétségbe vonva megalapozottságát, ésszerűségét. Más véleményen van Jana Drgoncová, a gazdasági minisztérium fogyasztóvédelmi osztályának vezetője: „Több mint egy évvel ezelőtt léptünk kapcsolatba a Jednota fogyasztási szövetkezettel, a szlovákiai kereskedők szövetségével, de véleményeztettük a rendeletet az iparkamarával és a kereskedelmi kamarával is. Minden érdekelttel egyeztettünk.” Szavai szerint a kereskedőknek elég idejük volt és van arra, hogy felkészüljenek rá, elvégre a rendelet már megjelent a Törvénytárban, november elsején lép hatályba. Megtartását a fogyasztóvédelmi felügyelők ellenőrzik majd, akik akár 500 ezer koronáig terjedő bírsággal is sújthatják azokat, akik figyelmen kívül hagyják a rendeletet. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?