Egyezkedés egymilliárdról

Pozsony. Egymilliárd koronát kínált fel a jövő évi költségvetésből Ivan Mikloš pénzügyminiszter, ám a politikusok igényei túlszárnyalják az összeget: követeléseik teljesítésére tízmilliárd sem lenne elég. A kormánypár-tok jövő kedden folytatják a marakodást, ám a Koalíciós Tanács ülésén ezúttal a gazdasági szakértők nem vesznek részt, csak a pártvezetők fognak egyezkedni.

A 2005-ös költségvetéssel kizárólag az SDKÚ elégedett; nem csoda, hisz ebből a pártból származik a pénzügyminiszter. Az ANO plusz 2 milliárdot követel az egészségügyre, a KDH 4,5 milliárdot szeretne az általa igazgatott ágazatokra, ezenkívül emelnék a családoknak járó szociális juttatásokat. Az MKP számára az agrárium támogatása prioritás. „Többen nemtetszésüknek adtak hangot, amiért pénzt követelünk. Elismerem, hogy az EU mezőgazdasági politikája nem egészen piackomfort, de amíg a régi tagországokban a támogatások 100 százalékát folyósítják, addig mi sem alkalmazhatunk külön liberális gazdaságpolitikát, mert azzal tönkretennénk az ágazatot. Arról nem is beszélve, hogy a foglalkoztatottságot meg kell tartani, hogy megelőzzük a vidék elnéptelenedését” – fejtette ki érdeklődésünkre Harna István, a parlament gazdasági bizottságának tagja, aki az MKP képviselőjeként vett részt a költségvetésről folytatott tárgyaláson. Harna szerint ha a földművelési minisztériumot az SDKÚ igazgatná, akkor a kormányfő pártja és a pénzügyminiszter is máshogyan viszonyulna a kérdéshez. „Lassan választási eredményekről is szó van, valamit fel kell mutatni a polgároknak, úgyhogy ebből nem engedhetünk” – szögezte le a magyar honatya. Az agráriumra plusz 700 milliót kell előteremteni. Ivan Mikloš felajánlotta: Simon Zsolt 650 milliót kapna a központi büdzséből, 630 milliót pedig a földművelési miniszternek kell kigazdálkodnia a saját fejezetéből. A pénzügyminiszter arra is javaslatot tett, Simon hogyan spórolhatna. „Ha megszívlelnénk tanácsát, akkor az állategészségügyre kevés pénz jutna, s akkor veszélybe kerülhetne a különböző betegségekkel szembeni védekezés, az EU pedig betilthatná Szlovákia exportját” – jegyezte meg Harna. A Magyar Koalíció Pártja ugyancsak megpróbál több pénzt kiharcolni árvízvédelemre; tavaly nem járt sikerrel. A 2004. évi büdzsé elfogadása után Miklós László környezetvédelmi miniszter azt mondta: ő a legroszabb tárcavezető, akinek nem marad más hátra, mint imádkozni, hogy ne legyen árvíz. Harna rámutatott: a vártnál gyorsabb a gazdasági növekedés, ami természetesen több bevételt is jelent. „Az idei évre 4,7 százalékkal számoltak, ám az ennél magasabb lesz. Jövőre 5 százalékot terveznek, és vélhetőleg ezt is túlteljesítjük, hiszen nem várható gazdasági visszaesés. Mivel pillanatnyilag a gazdasági növekedés meglepően dinamikus, azaz ismét több bevételre lehet számítani, az MKP és a KDH igényeit is ki lehet elégíteni” – szögezte le az Új Szónak a magyar politikus. Szerinte minden pénzügyminiszter biztosítani akarja a hátát azzal, hogy némi tartalékot rejt el a költségvetésben, de az MKP meg van róla győződve: ezúttal túl nagy a rezerva. (sz-a)

MIBŐL FEDEZNÉK A KÖVETELÉSEKET?

megváltoztatják – növelik – az adókból származó bevételt

csökkentik az útépítésre szánt összeget

átértékelik az állami adósságok törlesztését

emelik a költségvetési hiányt (nem valószínű)

emelik az adókat (nem valószínű)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?