Csalódott tagjelöltek

Pozsony/Budapest/Brüsszel. A tagjelölt országok csalódottak és elfogadhatatlannak tartják, hogy csak feltételezhető uniós csatlakozásuk után tíz évvel, 2013-ban érhetnék el az EU-ban akkor érvényes mezőgazdasági és regionális támogatások 100 százalékát. A négy visegrádi ország egyeztetni fog az ügyben.

Ján Figeľ szlovák csatlakozási főtárgyaló tegnap kijelentette: Szlovákia elvárja, hogy termelői azonos feltételekkel lehessenek jelen a közös európai piacon, mint az egyébként is kedvezőbb helyzetben levő jelenlegi uniós gazdák. Ellenkező esetben óvintézkedéseket kell életbe léptetnünk. Figeľ telefonon már értekezett a magyar és a cseh csatlakozási főtárgyalóval és a témát megvitatja a négy visegrádi állam kormányfője is februárban.

„Lényeges, hogy egyeztessünk a többi tagjelölttel, és olyan álláspontokat találjunk, amelyeket külön-külön is érvényesíteni tudunk” – hangsúlyozta Martonyi János magyar külügyminiszter. Szent-Iványi István (SZDSZ), a külügyi bizottság elnöke azt mondta: „A koncepció sérti az EU-tagállamok közti egyenlőség elvét, valamint a verseny semlegességét és szabadságát. Abból indul ki ugyanis, hogy a francia, a német gazda sokkal kedvezőbb körülmények között versenyezhet ugyanazon a piacon, mint a magyar, a lengyel vagy a cseh”.

A tíz tagjelölt ország brüsszeli képviselői egyöntetűen bírálják a javaslatot, ám nem egyformán, mert várják a pénzügyi csomag országonkénti lebontását. A legkeményebben a csehek és a lengyelek fogalmaztak. Lengyelország kereskedelmi szankciók bevezetését helyezte kilátásba, s azt fontolgalja, hogy a Brüsszel által bevezetendő átmeneti időszakra életben maradnak védővámjai. Óvatosabb a nem hivatalos szlovák álláspont, amely „várja, mik a kompenzációs tényezők”. A szlovének és a baltiak nem hivatalos véleménye szerint a „csomag” országonkénti szétbontása után több lehetőség lesz az egyes jelöltek juttatásainak növelésére. Mind a tíz állam idén szeretné lezárni a csatlakozási tárgyalásokat. Azt is mindnyájan el akarják érni, hogy az eddiginél „jelentősen több” pénzhez jussanak. A kérdésre, hogy miből, hiszen a bővítés általános költségkerete adott, rámutatnak: az Európai Bizottság saját számításai szerint is „félre van még téve” mintegy négymilliárd euró 2004-re, egymilliárd a következő évre és több mint kétmilliárd 2006-ra. (mti, tasr, ú)

Az EU nem hajlandó nagyobb áldozatra

Brüsszel. A támogatási tervezetet kidolgozó Európai Bizottságot nem érte váratlanul a jelöltek csalódottsága, viszont felingerelte az elutasítás keménysége. A bizottság azt ismételgeti, hogy ennél több pénzt nem lehet ajánlani, az EU-tagállamok nem hajlandóak nagyobb áldozatra, sőt megtörténhet, hogy még faragnak a javaslatból. A legnagyobb befizető, Németország az ottani választás évében aligha fogad el bőkezűbb változatot. Az agrárkassza legnagyobb kedvezményezettje, Franciaország szintén voksolás elé néz, és amúgy sem örülne, ha sokkal kevesebb maradna neki. Hozzáteszik: a felzárkóztatási és költségvetési ellensúlyozások kártalanítják a tagjelölteket az agrárkifizetésekben elszenvedett veszteségekért. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?