Csak 130-135 milliárd az SPP-ért?

Pozsony. Általános meglepetést keltett szakértői körökben, hogy mindössze egyetlen ajánlat érkezett a Szlovák Gázművek (SPP) 49 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására. Megoszlanak a vélemények az árról is.

Pozsony. Általános meglepetést keltett szakértői körökben, hogy mindössze egyetlen ajánlat érkezett a Szlovák Gázművek (SPP) 49 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására. Megoszlanak a vélemények az árról is.

Sajtóértesülések szerint a Gaz de France, a Ruhrgas és a Gazprom konzorciuma 130-135 milliárd koronás (megközelítőleg 2,7 milliárd USD) ajánlatott tett, tehát lényegesen kevesebbet a várt 3 milliárdnál. Marek Jakoby elemző, a MESA 10 tagja szerint az egyetlen ajánlat „bizonyos értelemben a kormány kudarcának is számít“. Úgy fogalmazott a kedden összeülő privatizációs bizottságnak meg kellene fontolnia, hogy nem kezd-e ártárgyalásokat a jelentkezővel, ugyanakkor szerinte legfeljebb 1 milliárd koronás többletet lehetne kicsikarni. A többi érdeklődő elmaradását azzal magyarázza: nyilván nem voltak megbizonyosodva arról, hogy az SPP megvásárlásával ténylegesen milyen terheket vesznek át. Más nézetet vall Marek Senkovič, az Istrobanka elemzője. Szerinte a helyzet azért sem olyan drámai, mert az egyetlen ajánlatot három tőkeerős társaság konzorciuma adta be. Senkovič szerint akár 10 milliárd koronás többletet is ki lehetne. Úgy vélte: korántsem biztos, hogy az SPP gazdasági helyzete valóban olyan stabil, mint első látásra tűnik. A jó eladást szerinte a világgazdasági recesszió is nehezíti. Ján, Tót, az ING Bank elemzője szerint a politikai pártok SPP-vel kapcsolatos kijelentései is jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy csak egyetlen érdeklődő jelentkezett. Úgy véli, a gázművek magánosításának befejezésével jelentősen csökkenhet Szlovákia nagymértékű sebezhetősége, mivel csaknem 60 százalékkal növekedhetnek devizatartalékai és 2,7 milliárd dollárra becsült nettó küladóssága csaknem nullára csökkenne.

A politikusok is hallatták hangjukat. Róbert Fico, a Smer elnöke szerint a kormánynak új versenypályázatot kellene kiírnia és az SPP nem semmi szín alatt nem lehetne eladni 4 milliárd dollárnál kevesebbért. Vladimír Mečiar, a HZDS elnöke is kevesli a kínált árat, amely szerinte 100 milliárd koronával marad az SPP reális ára alatt. A Pavel Koncoš vezette SDĽ elemzői szerint az SPP 49 százalékos részvénycsomagjának minimális értéke eléri az 5 milliárd eurót, azaz 205,6 milliárd koronát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?