Bush megismételte fenyegetéseit

Washington. George Bush amerikai elnök szerint Szaddám Huszein iraki elnöknek meg kell semmisítenie tömegpusztító fegyvereit, különben az USA fogja erre rákényszeríteni szövetségeseivel. „Az iraki tömegpusztító fegyvereket egy gyilkos zsarnok ellenőrzi, aki már ezreket ölt meg vegyi fegyverrel.

Washington. George Bush amerikai elnök szerint Szaddám Huszein iraki elnöknek meg kell semmisítenie tömegpusztító fegyvereit, különben az USA fogja erre rákényszeríteni szövetségeseivel. „Az iraki tömegpusztító fegyvereket egy gyilkos zsarnok ellenőrzi, aki már ezreket ölt meg vegyi fegyverrel. A veszély máris nagy, és az idő haladtával folyton-folyvást nő” – mondta az elnök közép-európai idő szerint tegnap hajnalban Cincinnatiban. Bush az afganisztáni hadjárat megkezdésének első évfordulóján az amerikai nemzethez intézett beszédet, hogy eloszlassa a kételyeket arról, miért Irak jelenti a legnagyobb fenyegetést és miért éppen most. Szólt arról, hogy Szaddám bővíti vegyi és biológiai fegyvertárát, s „nukleáris szent harcosaival” atomfegyvereket akar előállítani. Ha ez megtörténik, képes lenne megzsarolni bárkit, és uralma alá vonni a Közel-Keletet, továbbá nukleáris technológiát adhatna át terroristáknak. Az elnök példákat említett Irak és az al-Kaida kapcsolatára, hangoztatva, hogy az Irak elleni fellépés segíti a harcot a nemzetközi terrorizmus ellen. Az aggódók megnyugtatására kijelentette: az amerikai kongresszus felhatalmazása az Irak elleni katonai fellépésre nem azt fogja jelenti, hogy a háború „azonnali és elkerülhetetlen”, hanem jelezni fogja az ENSZ BT-nek, hogy az USA egy hangon beszél és elszánta magát Irak lefegyverzésére. Figyelmeztette az iraki tábornokokat, ha Szaddám végső megszorultságában tömegpusztító fegyverek bevetésére szánná el magát, okosan tennék, ha megtagadnák a parancsot, mert a háborús bűnösök nem fogják elkerülni a felelősségre vonást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?