Bugár Béla a nosztalgia tárgya

Pozsony. A magyar választók sokkal elégedettebbek voltak a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) Bugár Béla elnöksége idején, mint ma. A Focus közvélemény-kutató ügynökség magyar választópolgárok körében végzett novemberi reprezentatív felméréséből az is kiderül, hogy egy Bugár Béla által alapított új párt 50 százalékos népszerűséggel indulna a kisebbség körében.

Csáky Pál, az MKP elnöke nem akarta kommentálni a közvélemény-kutatás eredményét, szavaiból az derül ki, hogy a párt jelenlegi vezetése elleni támadásnak tartja nyilvánosságra hozatalát és az időzítést. „Nem tudom milyen közvélemény-kutatásról van szó, nem tudom, hogy reprezentatív-e – mondta a pártelnök, miután ismertettük vele a főbb eredményeket. – Nem tudom, ki rendelte meg, ki fizette. Szerintem fontos lenne tudni, kinek állt érdekében, hogy ez megjelenjen, és mi volt a célja ezzel.” A kutatás eredményeivel kapcsolatos kérdéseinkre nem válaszolt. Az eredményeket Bugár Béla sem kívánta kommentálni, lapunknak annyit mondott, csak a párt országos tanácsának hétvégi ülése után nyilatkozik. Korábban azonban többször kijelentette, nem készül pártalapítására, és nem akarja megváltoztatni azt a döntését, hogy a választási ciklus végén befejezi az aktív politizálást. „Csak két esetben tartom elképzelhetőnek, hogy ezt a döntésemet megváltoztassam: ha a párt támogatottsága a parlamenti küszöb közelébe kerülne, illetve ha ezt a szlovák–magyar viszony romlása miatt elkerülhetetlennek látom” – nyilatkozta már többször az MKP volt elnöke.

A felmérés alapján november közepén a magyar választóknak mindössze 62,5 százaléka szavazott volna az MKP-ra, több mint 15 százalékuk más pártra adta volna a voksát, és húsz százaléknál is többen azt válaszolták, nem mennének el szavazni vagy nem tudják, kire adnák voksukat. Bugár népszerűségét mutatja, hogy több mint 10 százalékkal ugrana meg a támogatottság, ha ő állna a párt élén, a Focus szerint ebben az esetben a magyarok 75,5 százaléka adná voksát a pártra. A párt jelenlegi politikájával a többség elégedetlen, mindössze 16,8 százalék véli úgy, hogy a párt jól politizál. Az előző elnök irányvonalát, politikáját ezzel szemben a lakosság 65,4 százaléka tartja jónak. Öllös László politológus szerint a felmérés eredményeit nem hagyhatja figyelmen kívül az MKP vezetése. „A 62,5 százalékos eredmény akkor sem jó, ha figyelembe vesszük, hogy a bizonytalanok egy része is a pártra szavazhat majd, ami akár 70 százalékos támogatottságot is jelenthet a magyarság soraiban. De még ez sem lenne jó eredmény – véli Öllös. – Az MKP és elődpártjai akkor tudtak jó eredményt elérni, ha a rájuk szavazó magyarok aránya megközelítette a 90 százalékot.” (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?