Berényi József

az MKP elnökhelyettese

Mi a párt véleménye arról a petícióról, amit több magyarországi és határon túli civil szervezet nevében adtak át a héten az Európai Parlamentnek (EP) a brüsz?szeli plenáris ülés alatt, a Beneš-dekrétumok egyes rendelkezései és azok tavalyi pozsonyi megerősítése ellen tiltak

az MKP elnökhelyettese

Mi a párt véleménye arról a petícióról, amit több magyarországi és határon túli civil szervezet nevében adtak át a héten az Európai Parlamentnek (EP) a brüsz?szeli plenáris ülés alatt, a Beneš-dekrétumok egyes rendelkezései és azok tavalyi pozsonyi megerősítése ellen tiltakozva? A petíciót több magyarországi és határon túli civil szervezet képviselői is aláírták, 40 ezren csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Pártunkat nem szólították meg a petíció előkészítésénél és közös végrehajtásra sem kértek meg minket, amit sajnálatosnak tartok. Nem beszélve arról, hogy az Európai Parlament jogi bizottságában nemrég lezajlott egy vita a Beneš-dekrétumokról, miután a szlovák parlamentben elfogadták azt a szerencsétlen határozatot, amely a dekrétumok érinthetetlenségéről szól. Ha viszont az Európai Parlament úgy dönt, hogy tárgyalni fog róla, akkor természetesen nem fogunk ellenállni. Emellett az Európa Tanácsban is kezdeményeztem már vitát erről a kérdésről.

A párt tehát elhatárolódik ettől a petíciótól, s az MKP európai parlamenti képviselői sem fogják támogatni?

A Magyar Koalíció Pártjának hivatalos állásfoglalása az, amit már elmondtam. A petícióval kapcsolatban nem léptek velünk kapcsolatba. Ugyanakkor leszögezném, hogy az MKP ebben a választási ciklusban már nem fogja megnyitni a szlovák parlamentben a Beneš-dekrétumok kérdését. Ennek már nem látjuk értelmét. A szlovák–magyar kapcsolatoknak nem kedvez, hogy a kollektív bűnösség elvét belföldön nem lehet fölösleges indulatok nélkül és racionálisan megoldani. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?