Az őszi szintre emelik az olajkitermelést

Bejrút. Július 1-től az OPEC kvótakötelezett tíz tagjának termelési összkvótája napi 2 millió hordóval, augusztus 1-től további napi félmillió hordóval emelkedik. Ez utóbbi termelésnövelést az OPEC el is napolhatja, ha július folyamán az olajárak túl mélyre esnének – közölte az iráni olajipari miniszter.

Bejrút. Július 1-től az OPEC kvótakötelezett tíz tagjának termelési összkvótája napi 2 millió hordóval, augusztus 1-től további napi félmillió hordóval emelkedik. Ez utóbbi termelésnövelést az OPEC el is napolhatja, ha július folyamán az olajárak túl mélyre esnének – közölte az iráni olajipari miniszter. A kartell tegnapi bejrúti miniszteri ülésén bejelentették azt is, hogy a termelés alakulásáról legközelebb július 21-én tanácskoznak, és ma még az OPEC célársávjáról egyeztetnek. Ez jelenleg hordónként 22-28 dollár, elképzelhető, hogy 28-34 dolláros ársávban állapodnak meg. A jelenlegi, Irakkal nem számoló együttes termelési kvóta napi 23,5 millió hordó, ez a jövő hónaptól 25,5 millióra nő, vagyis körülbelül akkora lesz, mint tavaly novemberig volt. Ali Al-Naimi szaúdi olajipari miniszter bejelentette, hogy országa termelése 9,1 millió hordó lesz naponta. Az Egyesült Arab Emírségek szakminisztere is közölte, hogy az OPEC teljes termelésnövelésétől függetlenül, a szaúdiakkal együtt az eddiginél napi 1 millió hordóval több olajat termelnek ki, mostantól. Az Emírségek minisztere azonban hozzátette, hogy július 1-től viszont a termelés csökkentését is elhatározhatja. Al-Naimi az ülésen elhatározottakkal kapcsolatban megjegyezte: még találós kérdés, vajon a megállapodástól megnyugszanak-e a piaci árak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?