Az al-Kaida támadott Jemenben?

Mukkala/Párizs. Eloltották a tüzet tegnap délutánra a Limbourg nevű francia tartályhajón, amelyen vasárnap történt nagy erejű robbanás a jemeni partoktól mintegy 24 kilométerre.

Mukkala/Párizs. Eloltották a tüzet tegnap délutánra a Limbourg nevű francia tartályhajón, amelyen vasárnap történt nagy erejű robbanás a jemeni partoktól mintegy 24 kilométerre. A jemeni hatóságok úgy döntöttek, hogy a Limbourgot bevontatják Mukalla kikötőjébe, s ott végzik el azokat a vizsgálatokat, amelyek választ adnak arra, hogy a hajó terrorakció célpontja volt-e, vagy egyéb ok miatt történt robbanás a fedélzeten. A tartályhajó tulajdonosai szerint robbanóanyaggal teli csónakot vezettek a tankernek. A tengerészek egy nagy sebességgel közeledő vízi járművet láttak, és ezt követte a nagy robbanás. A csónakban bizonyára robbanóanyag volt, mert másképpen nem keletkezett volna rés a tartályhajó kettős burkán. Az Al-Hajat című arab lap pakisztáni iszlám forrásokra hivatkozva állította: az al-Kaida követte el a merényletet, amellyel azt kívánta bizonyítani, hogy még mindig aktív. A jemeni hatóságok számos gyanúsítottat vettek őrizetbe. Dominique de Villepin francia külügyminiszter tegnap kijelentette: a francia vizsgálóbizottság feladata lesz a robbanás eredetének tisztázása.

A robbanás miatt drágult a kőolaj

Bécs. A tragédia miatt máris drágult a kőolaj a világpiacon. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, novemberi határidőre tegnap reggel hordónként 29,97 dollár volt a péntek reggeli 29,80 dollár helyett, egyes olajtípusok hordónkénti ára 30 dollár fölé ugrott. (ün, u)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?