Amerika hadifogolynak tekinti Szaddámot

Washington/Ad-Duár/London. Az elfogott iraki diktátort hadifogolynak tekintik és így a genfi konvenció előírásainak megfelelően bánnak vele – közölte az amerikai védelmi miniszter. Szaddám Huszein szombati elfogásakor egyezkedni akart az amerikai katonákkal, akik azt válaszolták neki, hogy „Bush elnök az üdvözletét küldi”.

Ünneplés a motorháztetőn. Szaddám elfogásának hírére népünnepély kezdődött Bagdadban, de az országban sokan sírják vissza az egykori diktátort. Nem várható, hogy egycsapásra megszűnnek a külföldiek elleni merényletek.Reuters-felvételTegnap még a koraesti órákban is tartott a találgatás, hogy hol tartják a volt iraki diktátort, mivel a hírügynökségek egymásnak ellentmondó értesüléseket közöltek. A CNN amerikai hírtelevízió szerint a volt diktátort az amerikaiak Irakból Katarba szállították, egy katonai objektumba. Ezt szinte azonnal cáfolta az iraki kormányzótanács egyik tagja. Az al-Arabíja televíziónak Mawafak al-Rubaija kijelentette: „Szaddám még mindig Irakban van, s Bagdadban fogják bíróság elé állítani, tárgyalása igazságos lesz.”

Szaddám szombati elfogásakor egyezkedni akart az amerikai katonákkal. „Szaddám Huszein vagyok, Irak elnöke, és kész vagyok a tárgyalásokra” – idézte a volt diktátor szavait Brian Reed amerikai őrnagy, aki tegnap az újságíróknak is megmutatta azt a földalatti rejtekhelyet, ahol Szaddámot fellelték. Az amerikai katonák azt válaszolták a meglepett Szaddám Huszeinnek, hogy „Bush elnök az üdvözletét küldi”.

NEM FOGJÁK MEGKĺNOZNI

Donald Rumsfeld védelmi miniszter elmondta: az elfogott iraki diktátort hadifogolynak tekintik és a hadifoglyokra vonatkozó genfi konvenció előírásainak megfelelően bánnak vele. Mint közölte, megkezdődött a fogoly kihallgatása, de Szaddám egyelőre nem mutat készséget az együttműködésre, egy sor dologról nem hajlandó beszélni. Újságírók magukat megnevezni nem óhajtó illetékesektől azt a tájékoztatást kapták, hogy első kihallgatásán Szaddám tagadta, hogy tömegpusztító fegyverekkel rendelkezett volna. Rumsfeld kizárta, hogy az amerikai hadsereg kínzásnak vetné alá Szaddámot annak érdekében, hogy információkat szedjen ki belőle. Hozzátette: a jogi szakértők kompetenciája eldönteni, hogy a volt diktátort felkereshetik-e a Nemzetközi Vöröskereszt munkatársai.

Jack Straw brit külügyminiszter tegnap újságíróknak azt mondta, még nincs döntés arról, hogy Szaddámot milyen jogi fórum előtt vonják felelősségre, de az irakiak valószínűleg „erősen szorgalmazni fogják”, hogy a volt elnököt Irakban állítsák bíróság elé. Straw utalt a nemzetközi büntetőbírósági eljárás lehetőségére is, megjegyezte ugyanakkor, hogy az alapelvek szerint amikor csak lehetséges, az érintett ország jogrendszerére kell bízni a hasonló ügyek elbírálását. Tony Blair brit kormányfő előző napi nyilatkozatának legfeltűnőbb részében azonnal leszögezte, hogy az őrizetbe vétellel lehetőség nyílik a volt elnök iraki bíróság előtt történő felelősségre vonására. Blair ezzel gyakorlatilag elébe ment azoknak az esetleges amerikai törekvéseknek, amelyek célja a volt diktátor amerikai bíróság elé állítása lenne.

SZINTE KIZÁRT A HALÁLBÜNTETÉS

Straw tegnap arra a kérdésre, hogy milyen büntetést tart elképzelhetőnek, egyértelmű utalást tett arra, hogy az exdiktátort halálra is ítélhetik, ha amerikaiak ítélkeznek felette. A brit külügyminiszter kijelentette: Nagy-Britannia eltörölte a halálbüntetést, és azon fáradozik, hogy más országok is kövessék. Ezzel szemben egy neves londoni szakkommentátor kizártnak tartotta a halálbüntetést abban az esetben is, ha Szaddámnak amerikai bíróság elé kellene állnia. Paul Beaver azt mondta: ez egyrészt a nemzetközi közösség ellenállásába ütközne, másrészt az amerikaiak is tudják, hogy Huszeint mártírrá avatnák, ha kivégeznék, és „ez az utolsó dolog a világon, amit akarnak”. Straw azt is kijelentette: meglepődne, ha Szaddám kihallgatása érdemi értesüléseket eredményezne például az iraki tömegpusztító fegyverekről. A külügyminiszter szerint az exdiktátor „nem igazmondásáról közismert”. További híreink a 6. oldalon, az 5. oldalon interjút olvashatnak egy pozsonyi fiatalemberrel, aki néhány hónapja Bagdadban vállalt munkát. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?