A nyugdíjrendszer újabb pillére

Pozsony. A parlament tegnap szoros többséggel, 76 igen szavazattal elfogadta az új nyugdíjrendszer második pillérét meghatározó, az öregségi nyugdíjspórolásról szóló törvényt. Egy éves felkészülés után, 2005-től nyílik lehetőség arra, hogy a tőkefedezeti elven működő pillér keretében, magán-nyugdíjpénztárakban takarítsuk meg nyugdíjunk egy részét.

A jogszabályt csak a koalíciós és a koalíciós pártokból nemrég kivált képviselők szavazták meg, az ellenzék túlnyomó része nemmel szavazott vagy nem vett részt a voksoláson. Egy időre veszélybe került a jogszabály elfogadása, ugyanis az ellenzék obstrukciója miatt a parlament hosszabb ideig döntésképtelen volt. A képviselők jóváhagyták a 2004-es nyugdíjemelést is: február 1-jétől 4 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ezt decemberben újabb, várhatóan 4 százalékos emelés követ.

A nyugdíjspórolásról szóló törvény szerint az öregségi nyugdíjjárulék felét, a bruttó bér 9 százalékát lehet a jövőre megalakuló nyugdíjpénztárak valamelyikére bízni. A másik 9 százalékot a Szociális Biztosító kezeli majd, a továbbra is fennmaradó, felosztó-kirovó elven működő pillér részeként. A lakosság döntő többsége szabadon eldöntheti, marad-e az egypilléres rendszerben vagy megosztja nyugdíjjárulékát a két pillér között. A kombinált rendszer a 2005-től pályakezdőkké válók számára kötelező. Nem választhatnak a nyugdíj előtt állók sem: az 52 évnél idősebbek kötelezően a jelenlegi, felosztó-kirovó rendszerben maradnak, mivel a tőkefedezeti elven működő pillérből csak azok kaphatnak nyugdíjat, akik legalább 10 évig takarékoskodtak. A képviselők több helyen módosították a kormány tervezetét, nekik köszönhető, hogy a nyugdíjpénztárakba befizetett megtakarítás a biztosított magánvagyonának számít, vagyis örökölhető lesz. A megtakarítás a nyugdíjkorhatár elérésekor egy összegben is felvehető, de a biztosított választhatja az életjáradékot és a kombinált kifizetést is. A megtakarítás és hozama adómentességet élvez.

Ľudovít Kaník munka-, szociális és családügyi miniszter szerint az elfogadott jogszabály hosszú távon növeli a nyugdíjasok életszínvonalát. „Az európai országok közül Szlovákiában lesz a legmagasabb a tőkefedezeti elven alapuló pillér aránya a nyugdíjrendszerben, ami jelentősen gyorsíthatja a gazdaság fejlődését” – állítja Kaník. A nyugdíjpénztárakban felhalmozódó megtakarításnak legalább felét Szlovákiában kell befektetni. A pénztárak három típusú nyugdíjalapot hozhatnak létre: a legmagasabb hozamú, de egyben legnagyobb kockázattal dolgozó alap a legfiatalabbak számára lesz fenntartva. A 15 évvel a nyugdíjkorhatár előtt állók pénzét már csak a kiegyensúlyozott alap kezelheti, és hét évvel a nyugdíjkorhatár előtt kötelezően át kell lépni a konzervatív alapba. Az egyes alapok közötti különbség abban nyilvánul meg, hogy a megtakarítás mekkora hányadát fektethetik részvényekbe, és mekkorát állampapírokba. A kockázat természetesen csak az éves hozamra vonatkozik, a megtakarítás törzsösszegéért a Szociális Biztosító felel. Az ellenzék már a szavazással is kifejezte véleményét. „A jogszabály rossz, rengeteg probléma lesz végrehajtása során” – mondta lapunknak Monika Beňová (Smer).

A nyugdíjspórolási törvény fontos elemei

a magán-nyugdíjpénztárak 2005-ben kezdik meg működésüket

a kétpilléres rendszer csak a pályakezdők számára válik kötelezővé

kötelezően a felosztó-kirovó rendszerben maradnak azok, akiknek már csak 10 évük van hátra a nyugdíjkorhatárig

nyugdíjpénztárat legalább 300 millió koronás alaptőkével lehet alapítani

a kétpilléres rendszert választók a kivetési alap 9%-át fizethetik a magán-nyugdíjpénztárba, 9%-át továbbra is a Szociális Biztosító kezeli, nyugdíjukat a Szociális Biztosító és a nyugdíjpénztár közösen fizeti majd

a nyugdíjpénztárban megtakarított összeg a biztosított magánvagyona marad, tehát örökölhetővé válik

a nyugdíjpénztáraknak a hozzájuk befizetett összeg legalább felét Szlovákiában kell befektetniük

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?