A nemzeti vízumon kívül lesz „görög igazolvány” is?

Avarkeszi Dezső letelepedési, bevándorlási és honosítási kormánymegbízott:

A magyar nemzeti vízumról az országgyűlés már törvényt fogadott el, most csak a négy érintett ország nagykövetének adta át a magyar diplomácia a vízummegállapodásokról szóló jegyzéket, mely a magyarországi beutazásról és k

Avarkeszi Dezső letelepedési, bevándorlási és honosítási kormánymegbízott:

A magyar nemzeti vízumról az országgyűlés már törvényt fogadott el, most csak a négy érintett ország nagykövetének adta át a magyar diplomácia a vízummegállapodásokról szóló jegyzéket, mely a magyarországi beutazásról és korlátozásmentes, öt éven keresztüli tartózkodásról szól. A görög típusúnak nevezett újfajta magyar okmánynak vagy tartózkodási engedélynek, melylyel az érintett magyarok az egész unió területén utazhatnának, csak annyi köze lesz az egészhez, hogy annak mintegy „előszobája” a nemzeti vízum. Aki a vízummal átjön Magyarországra, utána kaphatja meg az új engedélyt, melyet inkább magyar személyi igazolványnak lehetne hívni. Jövő hétfőig várom a határon túli magyar szervezetek véleményét, utána négypárti megbeszéléseket kezdünk, majd hozzálátunk a szükséges törvény előkészítéséhez. Az EU-val is folynak konzultációk arról, milyen adattartalma lehet az általunk szorgalmazott tartózkodási engedélynek.

Azt végleg elvetették, hogy a már létező magyarigazolványt alakítsák át az újfajta személyi okmánnyá, hogy a külhoniaknak ne kelljen magukkal hordaniuk magyarigazolványt, nemzeti vízumot és még az új iratot is?

Jött ilyen javaslat a határon túlról. Át kell gondolni, mert azt természetesen el kell kerülni, hogy feleslegesen négyféle okmány legyen egy embernél. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?