A „mártírhalál hadművelet” titkai

London. Eredetileg amerikai nukleáris létesítmények ellen akarta elkövetni a múlt év szeptember 11-i terrortámadásokat az al-Kaida – fedte fel Halid Sejk Mohammed és Ramiz Binalsib, az al-Kaida két vezetője az al-Dzsazíra televíziónak.

London. Eredetileg amerikai nukleáris létesítmények ellen akarta elkövetni a múlt év szeptember 11-i terrortámadásokat az al-Kaida – fedte fel Halid Sejk Mohammed és Ramiz Binalsib, az al-Kaida két vezetője az al-Dzsazíra televíziónak.

Az al-Kaida által 1999 eleje óta „mártírhalál művelet Amerikán belül” nevű akció elsődleges célja volt „a lehető legtöbb halálos áldozat szedése és amerikai földön adandó hatalmas pofon az Egyesült Államoknak” – közölte a katari székhelyű televízió újságírójával Halid Sejk, az akció fő kitervelője.

A 38 éves pakisztáni származású férfi és a 30 éves jemeni Ramiz Binalsib, aki a terrortámadások megszervezését koordinálta németországi székhelyéről, a pakisztáni Karacsiban még júniusban több mint 48 órán át folytatott beszélgetés során tárta fel a terrorcselekmények titkos részleteit. Az amerikai terrortámadásokról készített dokumentumfilmet csütörtökön mutatja be az al-Dzsazíra. Fouda a The Sunday Times vasárnapi lapban írt terjedelmes cikkében ismerteti az interjú körülményeit és kivonatát. – Néhány nukleáris létesítmény elleni csapásra gondoltunk, de ellene döntöttünk, attól tartván, hogy a terv kicsúszik az ellenőrzés alól – tárta fel Halid. Ám sejtetni engedte, hogy az al-Kaida nem tett le nukleáris létesítmények jövőbeni megtámadásáról.

A két fő szervező elmondta, az akció negyedik célpontja az amerikai kongresszus épülete és nem a Fehér Ház volt. A Washington közelében lezuhant negyedik repülőgépet az amerikai kongresszusba kellett volna belevezetni, ha utasai nem hiúsítják meg a merényletet.

A terrorcselekmények végrehajtásának főparancsnoka Mohammed Atta volt, aki a gépeltérítések többi kulcsfontosságú végrehajtójával 1999 nyarán az afganisztáni Kandahárban részt vett az al-Kaida haditanácskozásán. A gépeltérítőket az al-Kaida úgynevezett „mártírok részlegéből” választották ki, amely jelenleg is „aktív és nincs híján a potenciális hősi halott jelöltekben”. Binalsib maga lett volna a 20. gépeltérítő, de nem kapott beutazási engedélyt az amerikai hatóságoktól.

Az Egyesült Államokból Atta internetes chatroom-okon keresztül tartotta a kapcsolatot a Németországban lévő Binalsibbal. Levelezésükben és beszélgetéseikben Atta Amerikában tanuló német diáknak álcázta magát, aki Jenny nevű barátnőjével tart kapcsolatot Németországban. A kiválasztott célpontokat a levelezésben egyetemi karok nevével jelölték.

Az interjú az első részletes elismerése annak, hogy az al-Kaida követte el a merényleteket. Binalsibról Fouda megállapítja: minden képessége megvan arra, hogy ő legyen Oszama bin Laden utóda. Bár az interjút megszervező al-Kaida összekötő azt állította, hogy bin Laden él, a beszélgetés során az újságíró arra a következtetésre jutott, hogy halott. Halid Sejk ugyanis múlt időben utalt bin Ladenra.

Atta találkozott Szaddámmal?

Milánó. A New York elleni terrortámadás öngyilkos pilótáinak feltételezett vezetője, Mohammed Atta a merénylet előtt találkozott Szaddám Huszein iraki elnökkel – állítja Richard Perle, a Pentagon tanácsadója. Perle, aki az iraki vezető megdöntésére irányuló hadjárat fő hajtóerejének számít, az Il Sole-24 Ore című olasz lapnak kijelentette: az Egyesült Államoknak bizonyítéka van arra, hogy Atta szeptember 11. előtt találkozott Bagdadban Szaddám Huszeinnel „és biztos, hogy az öngyilkos pilóta nem csupán hétvégi kikapcsolódás céljából tartózkodott Irakban“. Perle szerint egyebek közt ez a találkozó is indokolja az Irak elleni amerikai támadást. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?