A bírálatok ellenére elfogadta a kormány az oktatási törvény tervezetét

Pozsony. A kormány tegnap elfogadta az oktatási tárca közoktatási reformtervezetét. Ha a parlament is rábólint, szeptembertől már az új rendszer szerint tanítanak az iskolákban. A parlament a március végén kezdődő ülésén első olvasatban tárgyal róla, májusban elfogadhatja, szeptembertől pedig életbe lépne.

Így ível majd felfelé a tudásszint? A kormány elfogadta Ján Mikolaj (SNS) oktatási miniszter reformtervezetét. A magyar szakmai szervezetek szerint a tervezet a magyar iskolák ellen irányul és célja az asszimilálás.SITA-felvételPozsony. A kormány tegnap elfogadta az oktatási tárca közoktatási reformtervezetét. Ha a parlament is rábólint, szeptembertől már az új rendszer szerint tanítanak az iskolákban. A parlament a március végén kezdődő ülésén első olvasatban tárgyal róla, májusban elfogadhatja, szeptembertől pedig életbe lépne. A tervezet Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter szerint az alap- és középiskolai oktatás reformját hozza majd, a javaslatcsomag bírálói szerint viszont nem átfogó és hatása negatív lesz. A reform alapján az eddig egységes tanterv két részből tevődne össze: az állami kerettantervből és az iskolai tantervből. A minisztérium szerint az iskolák a tanterveikkel versenyeznének egymással. „Az iskolák azt akarták, hogy a tanterv minél kisebb részét kelljen összeállítaniuk, s minél többről döntsön a tárca” – mondta tegnap Mikolaj. Visszautasítja azokat a vádakat, hogy a tervezet nem jelent igazi reformot. „Ha csak kozmetikai változásokról lett volna szó, nem érkezett volna ennyi észrevétel” – védekezett. „A tervezet egy rossz álom“ – mondta tegnap Tatiana Rosová (SDKÚ) oktatáspolitikai szakértő. A képviselőnő szerint Mikolaj „az SNS ideológiáját akarja a tervezeten keresztül az iskolarendszerbe átnyomni”. Rosová szerint ez főleg a szlovák nyelvet és irodalmat valamint a történelmet illeti. A legerősebb ellenzéki párt képviselőnője szerint a minisztert saját emberei is már elhagyták. „Mindenki, aki a reformon vele együtt dolgozott, elhatárolódott tőle” – fejtette ki Rosová.

Korábban hasonló kritikát fogalmazott meg az MKP és a magyar pedagógus-szakszervezet is, és hiányolták a párbeszédet. Nem volt magyar iskolaigazgató azok között az intézményvezetők között sem, akik kedden Ivan Gašparovič államfő meghívására Ján Mikolaj oktatásügyi miniszter társaságában a reformtervezetét vitatták meg. „Kapacitási okokból csak 12 igazgatót tudtunk meghívni, nyolc jött el, a listát a minisztérium állította össze” – tudatta lapunkkal az elnöki hivatal. „Nem nemzetiségi, hanem intézménytípusbeli kritériumokat vettünk figyelembe” – mondta az oktatási tárca szóvivője. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?