Közel 80 évig működött

Brüsszel. A Sabena belga légitársaság igazgató tanácsának drámai ülése után Fred Chaffart elnök bejelentette, hogy a vállalat felszámolási eljárást kezdeményez a cégbíróságon. A kérelmet tegnap reggel be is adták a bíróságra. Ez a belga történelem eddigi legnagyobb üzleti csődje.

Brüsszel. A Sabena belga légitársaság igazgató tanácsának drámai ülése után Fred Chaffart elnök bejelentette, hogy a vállalat felszámolási eljárást kezdeményez a cégbíróságon. A kérelmet tegnap reggel be is adták a bíróságra. Ez a belga történelem eddigi legnagyobb üzleti csődje. Ezzel véget ért az egyik legrégebbi európai polgári légiforgalmi társaság közel 80 éves története, az 1923-ban alapított Sabenáé, amelynek első utasszállító járata 1924-ben szállt fel. Az eltelt évek közül azonban a Sabena mindössze kétszer volt nyereséges. Fred Chaffart elnök hatezer, Christoph Müller vezérigazgató hétezer fős leépítésről beszélt. A szakszervezetek felhívására tegnap reggel az alkalmazottak többsége a brüsszeli repülőtéren gyülekezett és tüntetett a vezérigazgató bejelentése miatt. Fred Chaffart elnök a következő tényezőkkel indokolta a Sabena csődjét: krónikus üzleti veszteségek, a 49,5%-ban tulajdonos svájci Swissair túl nagyratörő bővítési törekvései, az utóbbi hónapok vadsztrájkjai és a polgári légiforgalom általános visszaesése és válsága a szeptember 11-i merényletek után. Az igazgató szerint előrehaladott tárgyalások folynak a brit Virgin Express-szel és belga befektetőkkel a vállalat új alapokon való felélesztésére. A leendő vállalat a Sabena európai járatain kívül csak a nyereségesen üzemeltethető tengerentúli járatokat tartja meg. A 2 milliárd dolláros adóssággal küszködő légitársaság tegnap sem indította járatait. (m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?