Nemzetközi csoport készítette elő a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, a szervezők között orosz állampolgárok is voltak – jelentette ki Jurij Csihancsin, az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) vezetője az orosz parlamenti felsőház költségvetési és pénzpiaci bizottságának keddi ülésén.
Keresés
Négyen utaztak a négykerekűn, amikor felborult, mindannyian megsérültek (FOTÓK)
A legsúlyosabb sérüléseket a járművet vezető 61 éves férfi szenvedte, aki a négykerekű alá szorult.
Az első félévben csökkent a gázfogyasztás
A földgázfogyasztás január kivételével az első félév minden hónapjában alacsonyabb volt az előző év azonos időszakához képest.
Több mint 400 milliós az ökológiai kár a Garamban (FOTÓK)
Egy fővárosi cég ellen eljárás indult az ügyben.
Indul az I/63-as út felújítása Komárom és Csallóközaranyos között
A szerdán kezdődő, forgalomkorlátozással is járó felújítás összértéke 2 millió 44 ezer euró. A hat kilométeres szakaszon 60 napon belül kell befejezni a munkálatokat, vagyis a 63-as elsőrendű út érintett része szeptemberre lesz kész.
Remeklő királyhelmeciek az éjszakai versenyen
Kiválóan szerepeltek a II. Tokaj by Night Run elnevezésű éjszakai futóversenyen a Királyhelmeci Kocogók. 10 km-en Sirokman Attila az első, Kovács Andrea a női Masters kategóriában (50+ ) második, míg a junioroknál a 17 éves, radi származású Zdibák Kristóf ugyancsak első hellyel büszkélkedhetett.
Öt gömöri gótikus templom felújítására érkezik jelentős támogatás
Összesen 500 ezer eurót lehet a templomok felújítására fordítani, amely nemcsak rekonstrukcióból, hanem restaurátori munkából is áll majd. A projekt a Gótikus Út Polgári Társulás és a VÚB alapítványa közti együttműködés eredménye.
Újraválasztották Roberta Metsolát az Európai Parlament elnöki tisztségébe
Újra az Európai Parlament elnökévé választották Roberta Metsolát kedden Strasbourgban a testület nyitóülésén.
Akár állandó bázisnak is alkalmas barlangot fedeztek fel a Holdon
Olasz kutatók megerősítették, hogy nem messze attól a helytől, ahol 55 éve Neil Armstrong és Buzz Aldrin landolt a Holdon, olyan barlang nyílik a mélybe, amely akár állandó bázisnak is alkalmas lehet a későbbi asztronauták számára.
Másodfokú hőségriadó idején is elviselhető a nyár Érsekújvár főterén
Déltől kora estig másodfokú hőségriasztást adott ki a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet kedden az érsekújvári térségre, ahol a hőmérő higanyszála már a délelőtti órákban elérte a 31 fokot, és délutánra 35-36 fokos hőségre lehetett számítani.