Andrej N. már régóta próbálta elérni, hogy a büntető törvénykönyv módosításának hatályba lépése után a bíróság döntsön az ügyében.
Keresés
Újabb blokk épülhet a jászlóapátszentmihályi atomerőműben
A kormány rövidesen be akarja jelenteni, hogy újabb blokk épül a jászlóapátszentmihályi (Jaslovské Bohunice) atomerőműben – mondta csütörtökön Robert Fico (Smer) kormányfő.
Mérget találtak egy kozmetikai szerben!
Arzént tartalmazó kozmetikai szerre figyelmeztetnek az ellenőrök!
Ukrajnai háború – Elküldte a hivatalos meghívókat Svájc a júniusi békekonferenciára
Elküldte a hivatalos meghívót Svájc több mint 160 delegációnak a június közepén Ukrajna kérésére tartandó békekonferenciára – jelentette be a berni külügyminisztérium csütörtökön.
Zuzana Dolinková leváltását kezdeményezte az ellenzék
Az ellenzéki pártok leadták a rendkívüli parlamenti ülés összehívásához szükséges aláírásokat, amelyen Zuzana Dolinková (Hlas) egészségügyi miniszter leváltását indítványozzák. Az ülést hét napon belül össze kell hívni.
Felütötte a fejét a majomhimlő veszélyesebb, sokkal fertőzőbb variánsa
A majomhimlő legsúlyosabb járványának megfékezésével küzdenek a Kongói Demokratikus Köztársaság hatóságai, miután a vírus egyik fertőzőbb mutációja jelent meg egy bányavárosban.
Határozatlan időre elnapolták a sorozatgyilkos és maffiavezér Černák tárgyalását
Határozatlan időre elhalasztották a Mikuláš Černák feltételes szabadlábra helyezéséről szóló tárgyalást.
Kormányellenes tüntetést tart a PS ma este Pozsonyban
Az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) tiltakozást hirdetett 18 órára a pozsonyi Szabadság térre.
Második olvasatba került a medveállományt szabályozó törvénytervezet
Csütörtökön második olvasatba utalta a parlament a környezetvédelmi és tájvédelmi törvény módosítását. A környezetvédelmi tárca tervezetének célja a medveállomány túlszaporodása miatt előállt helyzetek kezelése, és módosítaná a polgári védelmi törvényt is. Gyorsított eljárásban tárgyal róla a parlament.
Van ilyen érméje otthon? Egy vagyon ütheti a markát…
Sokan nem is tudják, hogy a polc mélyén kincseket találhatnak.