Pozsony. Néhány tucat ember vett részt azon az összejövetelen, melyen az USA elleni terrortámadások áldozataira emlékeztek. Az Ételt a fegyverek helyett csoport vezetésével a kormányon kívüli szervezetek egyben elindították az „Igazságot, ne háborút!” elnevezésű aláírás-gyűjtési akciójukat.
Keresés
Afgán menekültek Szlovákiában
Pozsony. Az idén már több mint 4800 menekült kért menedékjogot Szlovákiában, számuk tavaly alig haladta meg az 1500-at. Többségük Afganisztánból, Indiából, Bangladesből és Pakisztánból érkezett. Az elmúlt két hétben 182 afgán menekültet tartóztattak fel a határon.
Tapogatózik a baloldal
Varsó. A lengyelországi parlamenti választások győztese, a Baloldali Demokratikus Szövetség–Munka Uniója (SLD–UP) koalíció tegnap megkezdte a konzultációkat a többi parlamentbe bejutott párttal és tömörüléssel a kormányalakítás ügyében.
Nyolcadszor sem sikerült
Varsó. Az egyik vádlott, Wladyslaw Lomot távolléte miatt a varsói körzeti bíróságon tegnap a nyolcadik próbálkozásra sem sikerült elkezdeni Wojciech Jaruzelski tábornok, egykori államfő és hét vádlott-társa perét.
Lobbizik az özvegy
Strasbourg. Miloslava Gongadze az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében (ET PK) tegnap tényfeltáró vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezte – tájékoztatta az Új Szót Duka Zólyomi Árpád (MKP), a szlovákiai küldöttség tagja.
Izraeli lista Arafatnak
Gáza. Jasszer Arafat palesztin elnök és Simon Peresz izraeli külügyminiszter nagy jenetőséggel bíró szerdai megállapodása ellenére sem hallgattak el a fegyverek a Közel-Keleten; e találkozó eredményét a szélsőséges palesztin mozgalmak elutasítják.
Kofi Annan az esélyes
Oslo. Kofi Annan ENSZ-főtitkárt tartják az idei Nobel-békedíj elsőszámú várományosának. Az öttagú oslói bizottság ma ül össze, és október 12-én hozza nyilvánosságra döntését, amelynek az idén különös jelentőséget ad, hogy éppen 100 éve, 1901-ben adták ki először a Nobel-díjakat. Az idén 136 jelölt közül választanak.
Veszélyes a magyarellenes hangulatkeltés
Bukarest. A kormányon lévő román Szociáldemokrata Párt (PSD) nyugtalanítónak tartja a radikális szárny erősödését az RMDSZ-en belül – jelentette ki Adrian Nastase kormányfő az MTI-nek adott nyilatkozatában. Nastase szerint pártja esetében nem lehet nacionalista retorikáról beszélni.
Berlusconi felháborodást keltett
Róma/Brüsszel. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök a baloldali politikai erők bírálatainak kereszttüzébe került németországi látogatása idején tett kijelentései miatt, amelyek szerint a nyugati kultúra magasabb rendű az iszláménál.
Újabb NATO-misszió
Szkopje/Berlin/Brüsszel. A szkopjei kormány tegnap megegyezett a NATO-val az újabb macedóniai küldetésről. A szövetség európai haderőinek főparancsnoka pedig máris kiadta a parancsot a hadművelet megkezdésére.