Pozsony. Ittas vezetés gyanúja miatt tartóztatták fel Farkas Pált, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselőt. A politikust szerdára virradó éjszaka pozsonyligetfalui járőrök állították meg. Igazoltatás után felszólították: fújjon bele a szondába, amit a rendőrök szerint elutasított.
Keresés
Ajánlatok az ajánlókra
Budapest. A magyar fővárosban tegnap megkezdődött a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) kétnapos ülése.
Tizenötmillióval kevesebb Szlovákiának
Brüsszel. Tegnap az Európai Parlament első olvasatban úgy döntött, az előcsatlakozási támogatási alapból ideiglenesen 15 millió eurót visszatartanak Szlovákiától.
Vádemelési javaslat Ján Pipta ellen
Pozsony. Hivatali jogkörrel való visszaélés és nyomásgyakorlás miatt tegnap vádemelési javaslatot nyújtottak be Ján Pipta volt rendőrfőparancsnok ellen. Ezt Pipta közölte a hírügynökséggel, a hatóságok „nem kommentálták” az ügyet. (SITA)
Köteles László a választási bizottság elnöke
Kassa. Tegnap Köteles Lászlót, a Magyar Koalíció Pártjának képviselőjét, a Smer–SDKÚ–MKP megyei koalíció tagját sorsolták ki a kassai választási bizottság elnökévé. Az alelnök Ivana Bertošová, az Emberjogi Párt képviselője lett. A testület szerint három képviselőjelölt nem indulhat, mivel nem teljesítik a törvényi feltételeket. (t, ú)
A parlament tudomásul vette a tájékoztatót
Pozsony. A parlament a szerdai sikertelen kísérlet után tegnap tudomásul vette Mikuláš Dzurinda miniszterelnök tájékoztatását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint Szlovákia közt készülő atomerőmű-keretszerződésről.
Schuster: nem várhatunk Lengyelországra
Bécs. „Nem várhatunk Lengyelországra az Európai Unió bővítésekor, ha mi hamarább készülünk fel a csatlakozásra, mint a lengyelek. Ez hamis szolidaritás lenne” – nyilatkozta Rudolf Schuster államfő az osztrák APA ügynökségnek.
Pozsonyligetfalun Beke Tibor a jelölt
Pozsony. A megyei önkormányzati választásokról tegnapi számunkban megjelent összefoglalóból kimaradt Beke Tibor neve, aki Pozsony V. járásában indul a megyei képviselő-választásokon az MKP színeiben.
Már idén államünnep
Pozsony. November tizenhetedike a szabadságért és a demokráciáért vívott küzdelem napjaként már a 2001. évtől államünnepnek számít. A parlament erről tegnap František Mikloško (KDH), Ján Budaj (LDÚ), A.
Rögtön módosítanák is
Pozsony. Még meg sem száradt az államfő aláírása a községekről szóló törvényen, a Szlovákai Városok és Falvak Társulása máris a jogszabály módosításáról beszél. Michal Sýkora, a társulás elnöke elmondta, a törvény három rendelkezése ellen van kifogásuk.