Farkas Pál tagadja, hogy ittas volt

Pozsony. Ittas vezetés gyanúja miatt tartóztatták fel Farkas Pált, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselőt. A politikust szerdára virradó éjszaka pozsonyligetfalui járőrök állították meg. Igazoltatás után felszólították: fújjon bele a szondába, amit a rendőrök szerint elutasított.

Pozsony. Ittas vezetés gyanúja miatt tartóztatták fel Farkas Pált, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselőt. A politikust szerdára virradó éjszaka pozsonyligetfalui járőrök állították meg. Igazoltatás után felszólították: fújjon bele a szondába, amit a rendőrök szerint elutasított. Farkas állítólag még azt sem volt hajlandó kivárni, hogy az iratait visszaadják, hanem továbbhajtott. A rendőrök a nyomába eredtek, és vad hajsza kezdődött. Mindezt Pavel Brath járőrparancsnok mondta el tegnap az Új Szónak. „Természetesen ismét meg kellett őt állítani. Egyrészt mert az előbbi kihágást még nem intézték el, emiatt nem kapott engedélyt útjának a folytatására, másrészt viselkedése alapján fennállt az alapos gyanú, hogy alkoholt fogyasztott. Csak jóval később sikerült őt utolérni” – nyilatkozta Brath. A rendőröknek az esetről videó- és hangfelvételük is van. „Fenyegetőzött, hogy azonnal telefonál a belügyminiszternek, mert vele így nem bánhatnak. A parlamenti képviselő mentelmi joga a kihágásokra nem vonatkozik, csak arra, ahogyan a kihágást a továbbiakban kezelik. Azaz ha a rendőrök úgy döntenek, bevonják Farkas úr jogosítványát, valószínűleg a parlament beleegyezését kell kérni. Farkas többszöri felszólítás ellenére sem szállt ki a kocsiból, sértegette a rendőröket” – részletezte Brath.

Tegnap este telefonon sikerült utolérnünk Farkas Pált, aki elmondta, az igazoltatás során a rendőrök „nem korrekt módon” viselkedtek vele szemben. Miután félreállt gépkocsijával, sokáig nem történt semmi. „Hét-nyolc perces várakozás után kiszálltam az autóból, odamentem, megkérdezni, miért várakoztatnak. Reakciójuk durva volt. Kemény szóváltásra került sor” – mondta Farkas, aki szerint arrogánsan szólították fel az alkoholtesztre, ezért tagadta meg a szondáztatást. „Tudattam velük, hogy nem vagyok hajlandó reggelig várni. Ha nem adják vissza a papírjaimat, elmegyek a helyszínről” – mondta. Miután a képviselő elhajtott, a rendőrök követni kezdték. „Nem előztek meg, nem adták tudtomra, hogy álljak meg. Az első piros lámpánál elállták az utat előttem, kitépték a kulcsokat az indítószekrényből” – folytatta. Ezt – szavai szerint – már Farkas Pál sem bírta cérnával, a szóváltás során ő sem maradt sok mindennel adós. Lapunknak elmondta, a rendőrök állítólag csak a jegyzőkönyv felvételekor tudatosították, hogy képviselővel van dolguk. Farkas Pál kérdésünkre tagadta, hogy alkoholt fogyasztott volna. (sza, jéel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?