Kassa. A U. S. Steel tizenötezer alkalmazottja közül mindössze 2 700 dolgozik majd naponta december 22. és január 7. között, amíg tart az acélipari recesszió miatt hirdetett kényszerszünet.
Keresés
A tolvaj ismerte a Polust
Pozsony. Pontosan 1,6 millió koronát lopott el egy ismeretlen tettes a Polus City Center irodaépületének egyik helyiségéből. Az ajtót felfeszítette, majd ellopta a biztonsági kamera által készített felvételeket. Egy másik irodában feltört egy szekrényt, elvette a páncélszekrény kulcsát, majd távozott.
Nem adómentes a rádió és a tévé
Pozsony. Tízszázalékos hozzáadottérték-adót (DPH) kell fizetnie a Szlovák Televízónak és a Rádiónak – ezt a javaslatot tegnap fogadta el a törvényhozás kulturális és médiabizottsága. Ján Budaj, a testület alelnöke szerint ezzel jelentős előrelépés történt: eddig mindkét közszolgálati adó adómentes volt. (TASR)
Professzorokat neveztek ki
Pozsony. Negyvenhat professzor vehette át tegnap kinevezési okmányát az államfőtől. Milan Ftáčnik oktatási miniszter beszédében szólt a felsőoktatási intézmények reformjáról, amelynek köszönhetően megnő a diákok száma és nem romlik a főiskolák színvonala. (TASR)
Az ügy régi, az ügyészség új
Pozsony. Mégis folytatódik a Szlovák Gázművek (SPP) volt gazdasági igazgatója elleni bűnvádi eljárás, amelyet az úgynevezett Ducký-váltók ügyében indítottak.
Katonai felajánlás Brüsszelnek
Brüsszel. Négy MI-17 típusú helikoptert, egy gépesített századot, egy aknaszedő egységet és egy tábori kórházat ajánlott fel Szlovákia az EU gyorshadtestéhez, amelyet 2003-ig alakítanak meg. A védelmi minisztérium ajánlatát úgy próbálták összeállítani, hogy azt ki lehessen használni. (TASR)
Ľudovít Maháček már a parlamentben
Pozsony. Ismét elfoglalta helyét a parlamentben Ľudovít Maháček, az államfői hivatal volt vezetője, aki a renitens Ján Šimkót váltja fel. A Polgári Egyetértés Pártjának legutóbbi kongresszusa után távozó képviselő a Pavol Hamžík pártelnök által szorgalmazott cserét „politikai bosszúnak” nevezte. (TASR)
Bevonták a Luna sugárzási engedélyét
Pozsony. Bevonták a Luna kereskedelmi televízió sugárzási engedélyét, az adó ugyanis már szeptember óta nem működött. A jogszabályok értelmében a frekvenciatanács döntése ellen nem lehet fellebezni. A Luna 1999 végén kezdett sugározni. (TASR)
Ján Slota feljelentette Stanislav Lehoťákot
Pozsony. Tegnap délelőtt kapta meg a belügyi tárca a Legfelsőbb Bíróság döntését a Valódi Szlovák Nemzeti Párt bejegyzéséről szóló határozat végrehajtásának ideiglenes felfüggesztéséről.
Rudolf Schuster ismét (lézer)kés alá
Pozsony. A tervek szerint holnap műtik az államfő jobb szemét. A beavatkozást ismét Milan Izák professzor végzi el; két héttel ezelőtt ő távolította el a szürke hályogot Rudolf Schuster bal szeméről is. Az államfő orvosa megerősítette: Schuster ma délután utazik Besztercebányára, s az egyébként rövid műtétet másnap reggel végzik el. (SITA)