Kisebb-nagyobb meglepetések érik. Vágjon jó arcot ahhoz is, ha azt tapasztalja, hogy az Önhöz közelálló személy úgy megváltozott, mintha kicserélték volna.
Remekül veszi az akadályokat, bár most jobban kell figyelnie a megváltozott körülményekre.
Kisebb-nagyobb meglepetések érik. Vágjon jó arcot ahhoz is, ha azt tapasztalja, hogy az Önhöz közelálló személy úgy megváltozott, mintha kicserélték volna.
Remekül veszi az akadályokat, bár most jobban kell figyelnie a megváltozott körülményekre.
A mezőgazdasági vállalkozók körében egyre több szó esik az ásványi olajokról szóló 239/2001-es számú törvényről, amely lényegesen megváltoztatja a gázolaj fogyasztói adója visszaigénylésének módját.
Pozsony. Az infláció és a növekvő termelési költségek az elmúlt egy évben a mezőgazdaságot sem hagyták hidegen, emiatt az ágazat által diktált árak is jelentős növekedést mutatnak az elmúlt időszakban. A mezőgazdasági termékek árai augusztusban 9,4 százalékkal nőttek a tavalyi év azonos hónapjához képest.
Pozsony. Az osztrák Bank für Arbeit und Wirtschaft P.S.K. (BAWAG) tegnap megnyitotta első szlovákiai kirendeltségét, melynek célja a hazai pénzpiac figyelése és a cégkapcsolatok kiépítése – közölte Helmut Elsner, a BAWAG igazgatótanácsának elnöke.
A gyümölcs szedésekor vagy utána gondosan válogassuk át a termést. A tárolóhelyre csak teljesen egészséges almát, körtét vigyünk. A gyümölcsök rothadását okozó monília csaknem valamenynyi gyümölcsfánkon előforduló, súlyos károkat okozó gombabetegség.
Ivan Šimko belügyminiszter október elsejével Jaroslav Spišiak őrnagyot, dunaszerdahelyi járási rendőrkapitányt nevezte ki az országos rendőrfőkapitány helyettesévé és bűnügyi főigazgatóvá. A kinevezési parancs átvétele után kérdeztük őt.
Pozsony. Az ANO, a KDH, az MKP és a DS Pozsony megyei választási koalíció kialakításáról döntött, az egyezségről az MKP OT-nak is állást kell foglalnia – közölte Duray Rezső, a párt kerületi tanácsának elnöke. Meggyőződésük, hogy lépésükkel „elkezdődik a demokratikus erők egységesülése”.
Pozsony. Pavol Rusko pártja megalakításakor azt ígérte, volt televíziója hírműsorait nem használja majd kampányra, hiszen ez „egyébként is visszatetszést váltana ki a polgárok körében”. Az ismert médiafigyelő ügynökség elemzése azonban Rusko szavainak ellenkezőjéről tanúskodik.
Pozsony. Nem 63, hanem ennél lényegesen több, összesen 168 kiló húst szállítottak a körmöcbányai és környéki boltokba abból a hétfőn levágott szarvasmarhából, amelynek két BSE-vizsgálata pozitív volt.
Bécs. Köszönetét fejezte ki a Ausztria támogatásáért a csatlakozási folyamatban Wolfgang Schüssel szövetségi kancellárnak Mikuláš Dzurinda. A szlovák kormányfő, s üdvözölte Bécs új regionális kezdeményezését a Stratégiai Partnerség keretén belül.