Lefagyasztották a hűtőt, kitakarították a lakást és búcsúlevelet hagytak hátra azok a nyugdíjasok, akiket kedden reggel találtak meg handlovái otthonukban. Katarína U.-nak súlyos rákos megbetegedése volt, fájdalmait csak erős fájdalomcsillapítók használatával tudta elviselni.
Keresés
Babettát bőrkabátért
Lopással, alkohol hatása alatt elkövetett veszélyeztetéssel és illetéktelen gépjárműhasználattal gyanúsítják a 22 éves vágsellyei L. G.-t.
A fiatalember az édesapja engedélye nélkül kölcsönvette annak Babetta motorkérékpárját, habár nincs arra szóló vezetői jogosítványa. A motorral meglátogatta barátját, K. T.
Véradói verseny
Hetedik alkalommal szervez véradói versenyt a Szlovák Vöröskereszt a kassai egyetemi kórház és a sacai kórház, valamint az egyetemek és főiskolák együttműködésével. A Diákvércseppek elnevezésű akció keretében a diákság intézményes formában versenghet egymással október 17. és november 17. között.
Támogatásokból újították fel a gútai óvodát
Gútán három óvoda működik, ezek közül csak a Brünni téri óvoda teljesen magyar nyelvű. Több mint nyolcvan gyerek jár a négy osztályba, kis-, közép-, vegyes- és nagycsoportosok. Van egy ötödik, kihelyezett osztálya a Gútához tartozó Nagyszigeten, ahova 8 gyerek jár.
Október 29-től villany nélkül az iskolákban?
Október eleje óta – amikor felszabadult a költségvetés negyedik negyedévre előirányzott része – a Komáromi Járási Hivatal mintegy 3,5 millió koronát törlesztett abból a 7 milliós energiatartozásából, amely az oktatási intézmények működtetése kapcsán halmozódott fel – tudtuk meg Hajtman Adriannától,
Mindenhol élnek vágfarkasdiak
Vágfarkasdi emberrel a világ bármely országában lehet találkozni. Legyen az Ausztrália, Új Zéland, az Egyesült Államok, vagy Dél-Amerika. Nem beszélve arról, hogy annak idején Argentínában egy vágfarkasdi Takács mezőgazdasági miniszter is volt.
NAPTÁR
Október18
EGY GONDOLAT
A lángész egy százalék ihlet és kilencvenkilenc százalék verejték.
Thomas Alva EdisonNÉVNAP
Lukács
A latin eredetű névvel eredetileg a lucaniai származású férfiakat jelölték.
Sorban állást vállalunk
London. A londoniaknak mostantól nem kell törődniük az időt és türelmet ölő várakozással, profi sorban állók óránként 20 fontnyi megbízási díj fejében bármiért hajlandók türelmesen várakozni helyettük.
Benton doktor újra intubál
Budapest. Orvosok, kórház, traumatológia. Balesetek, életmentő műtétek, óriási feszültség, stressz, gyors helyzetfelismerés. Meg vér, könny, románc, szerelem, csalódás. Önfeláldozó orvosok, áldozatkész nővérek. Vagy éppen téves diagnózisok, elcserélt szérumok, vetélkedő doktorok, felületes ellátás.
HALLOTTA MÁR?
Egy ötvenéves rijekai férfi túlélte, hogy egy 20. emeletről leugró öngyilkos telibe találta. Zvonko Biondic kedden este hazaérkezve éppen be akart lépni lakóházának kapuján, amikor nagy zajt hallott. Pár pillanattal később rázuhant egy 17 éves fiatalember, aki a 20. emeletről ugrott le.