Pozsony. Az SDĽ elnöksége javasolja minisztereinek, hogy a kormányülésen a földgázár-emelésről szóló tervezet ellen szavazzanak. Vétójoggal nem élnek, mert egy koalíciós megállapodás értelmében a koalíciós tanács által elfogadott javaslatnak egy párt sem parancsolhat megálljt a kabinetben.
Keresés
Ma sem döntenek az IRB-ről
Pozsony. Annak dacára, hogy már két hete ígérik, ma sem dönt a kormány a Befektetési és Fejlesztési Bank (IRB) privatizálásáról.
Egy év feltételest kapott a rendőr
Pozsony. A bíróság tegnap bűnösnek találta azt a volt rendőrt, aki tavaly saját zsebére megbírságolt egy osztrák gépkocsivezetőt. Gyorshajtásra hivatkozva 10 ezer koronás bírságot rótt ki rá, az osztráknál viszont csak 2000 schilling volt.
Migaš nem lesz nagykövet Ukrajnában
Pozsony. Az információ, mely szerint Jozef Migaš házelnök a parlamenti választások után nagykövet lesz Ukrajnában, csak kitalálás, reagált Migaš szóvivője. Migaš az SDĽ novemberi kongresszusán jelenti be, hogy harcba száll-e a pártelnöki posztért. (SITA)
Az SOP-nak már jó a HZDS is
Pozsony. Pavol Hamžík szerint a HZDS már nem „Mečiar pártja”, és Szlovákiára nézve kedvező, hogy a megyei választásokon egyes kormánypártok számára elfogadható partnerré vált. Az SOP négy megyében indul koalícióban a HZDS-szel. Hamžík jelezte, együttműködésük a parlamenti választások során is jellemző lesz. (lpj, s)
Hamžík bosszút áll a kilépésért
Pozsony. Pavol Hamžík felkérte Rudolf Schustert, mentse fel az elnöki hivatal vezetőjét, Karel Macháčekot, hogy az visszatérhessen a parlamentbe.
Sátorban, sátor előtt
Vásárra sok-sok évszázad óta nemcsak azért jár az ember, hogy valamilyen portékát vegyen. Szeretne jókat enni is, inni is, meg jóízűeket csevegni.
MEGKÉRDEZTÜK
Ivan Šimko belügyminisztert
Ön azt nyilatkozta, a szervezett bűnözés, főleg a pénzmosás ellen nem hagyományos módszereket is be fognak vetni. Konkrétan mire gondolt?
Arra, hogy a huszeonegyedik század bűncselekményei ellen nem lehet múlt századi eszközökkel harcolni, újakat kell kitalálni.
„Süketek és vakok voltunk”
Pozsony. „Elkerülhettük volna a szeptember 11-i terrortámadást, de süketek és vakok voltunk” – mondta Bernd Schmidbauer német szövetségi képviselő A szervezett bűnözés, a fegyver- és kábítószer-kereskedelem és a terrorizmus elleni harc című 19. nemzetközi, kétnapos konferencián, melyet az idén Pozsonyban rendeztek.
Atomerőművészkedés a parlamentben
Pozsony. A parlament tegnap hallgatta és vitatta meg Mikuláš Dzurinda miniszterelnök tájékoztatását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és Szlovákia közti atomerőmű-szerződés előkészületeiről.