Budapest. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége ma rendkívüli ülésen jelöli ki a válogatott új szövetségi kapitányát.
A döntésnél figyelembe veszik az edzőképző központ és az edzőbizottság javaslatát is. Az utóbbi testület szerda délelőtti tanácskozásán véglegesítik a névsort.
Keresés
Három nagy esélyes
A szenciek bravúrja
Pozsony. Lejátszották a labdarúgó Szlovák Kupa negyeddöntőjének mérkőzéseit. Óriási meglepetésre a második ligás szenciek 3:1-re legyőzték a címvédő Intert. A rimaszombatiak is közel álltak a továbbjutáshoz a zsolnaiakkal vívott találkozón, végül 11-esekkel a vendégek jutottak tovább.
Még a Dinamo Kijev is továbbjuthat
Pozsony. A labdarúgó Bajnokok Ligája 5. fordulójának mai mérkő-zései során a B-csoportban biztos, hogy még nem dől el, melyik két együttes folytathatja a legjobb 16 között. A többi négyesben – ha úgy alakulnak az eredmények – minden egyértelművé válhat.
Az említett csoport 4.
Szilivel veretlen a Boro
Az angol Premiershipben rosszul rajtolt a Middlesbrough, az első négy meccsét elveszítette. Ezután azonban magára talált Steve McClaren edző csapata. Köszönhető ez Németh Szilárdnak is, aki eddig háromszor lépett pályára (összesen 206 percet töltött a pályán) a legfelső angol bajnokságban, és e mérkőzéseken a Middles-brough nem kapott ki.
Útlevél a cipőtalpban
Amikor 1996-ban, az akkori hatalmasok döntése alapján építeni kezdték, a medvei önkormányzattal nem tudatták, hogy idegenrendészeti tábort hoznak létre a községben. Kilencvenhét júliusában a szigorúan őrzött létesítménybe megérkeztek az első letartóztatottak.
Búcsúlevelet hagyott az öngyilkos férfi
Vasárnap a község határában fia talált rá annak a 45 éves deregnyői férfinak a holttestére, aki búcsúlevelet hagyva szombaton hagyta el otthonát. A rendőrség tájékoztatása szerint P. O.
Nyugdíjasok a Lúdas Matyi előadásán
Tegnap tizenegyedik alkalommal rendezett találkozót a község nyugdíjasainak a helyi önkormányzat. A művelődési házban tartott rendezvényen Szakszon Géza polgármester köszöntőjét és az ajándékok átadását követően az óvodások és a kisiskolások színes kultúrműsorral kedveskedtek a település idős polgárainak.
Hetényi Jánosra emlékeznek a hétvégén
Az önkormányzat, a Csemadok helyi szervezete és a Lilla Művelődési Központ a hétvégén megrendezi az ötödik Tudós Hetényi János Napokat. A kétnapos rendezvény pénteken 18 órakor kezdődik a Felvidéki népviseleti babák kiállításának megnyitójával.
Film készült a Buzgó-barlangról
Dokumentumfilm készült a Várhosszúrét község melletti Buzgó-cseppkőbarlangról. A 26 perces filmet a Szlovák Televízió Kassai Stúdiójának munkatársai a Szlovák-karszt Barlangi Vezetőszolgálat tagjainak segítségével forgatták az elmúlt héten.
Esély a tehetséges fiataloknak
A tehetséges fiataloknak a közönség előtti bemutatkozásra biztosít lehetőséget a Ki mit tud? avagy Ifjú tehetségeket keresünk címet viselő verseny idei, sorrendben már nyolcadik évfolyama. Az érdeklődőknek november 20-ig kell leadniuk a jelentkezőlapokat az érsekújvári Városi Művelődési Központban.