Pozsony.
Keresés
8300 jó cselekedet
Pozsony. A Whirlpool Slovakia által meghirdetett Az év gyermekjótettei verseny győzteseit díjazták kedden a Pálffy palotában. Hat kategóriába sorolt 8300 jó cselekedetből kellett kiválasztania az 51 ezer gyerekből álló zsűrinek a díjazásra méltókat.
Televízió határok nélkül – 2001
Budapest.
Baloldali és nemzeti aggodalmak
Pozsony. A parlament tegnap elhalasztotta a kormány felsőoktatási törvénytervezetének második olvasatba juttatásáról szóló szavazást.
238 feladat a minisztereknek
Pozsony. Kétszázharmincnyolc feladat teljesítése választja el Szlovákiát az Európai Uniós tagságra való teljes felkészültségtől – jelentette ki Mária Kadlečíková, a kormány integrációért felelős alelnöke.
Fico: Mečiarral nem megy
Pozsony. Az ország NATO-csatlakozásáról rendezett tegnap nemzetközi szemináriumot a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt. A rendezvény védnöke Rudolf Schuster volt, aki végül – akárcsak a másik két szlovák közjogi méltóság és a parlamenti pártok elnökei – nem vett részt a tanácskozáson, csupán levélben üdvözölte a résztvevőket. A NATO főtitkára megfigyelőt küldött.
Privatizáció a cseh gáziparban
Prága. A német E.ON energiaipari csoport konzorciumba maga mellé vette az amerikai Duke Energy vállalatot a cseh gázszolgáltatókra pályázva. A cseh kormány eladja a Transgas monopol-gázimportőr 97%-át. Az üzlet értékét 100 milliárd koronára becsülik.
Csökken az orosz Gazprom bevétele
Moszkva. A Gazprom jövő évi európai gázszállításaiból származó bevétele 11-11,5 milliárd dollárra mérséklődik az idei 14,5 milliárd dollárról. A kereslet a világgazdasági növekedés lassulása miatt mérséklődik, miközben magasan állnak a gáztartalékok. Az európai gázkereslet 24%-át fedezi a Gazprom. (MTI)
A cseh távközlés privatizálása
Prága. A cseh miniszterelnök, Miloš Zeman a jövő évi választások utánra akarja halasztani az ország legnagyobb távközlési vállalatának, a Český Telecomnak a privatizációját. Szerinte az árak emelkedni fognak, és a következő kormány jóval sikeresebb üzletet köthet, mint a mostani.
Nincs kegyelem a UPC-nek
Pozsony. A Legfelsőbb Bíróság a UPC ügyében a Távközlési Hivatalnak adott igazat, a kábeltévé-szolgáltató így kénytelen kifizetni az 50 ezer koronás büntetést. A Távközlési Hivatal a büntetést még idén áprilisban azért szabta ki, mert a UPC nem volt hajlandó időben benyújtani az áremelésekről szóló elemzést.