Pozsony. Az ENSZ-charta és az EU-ról, illetve az Európai Közösség létrehozásáról szóló szerződéseknek megfelelően Szlovákia is szigorítja a nemzetközi felügyelet alá vont áruk, köztük a kettős, vagyis civil és katonai célokra egyaránt felhasználható cikkek kivitelekor és behozatalakor végzett ellenőrzést. (kár)
Keresés
300 millió közhasznú munkavégzésre
Pozsony. A Szociális Biztosító (SP) jövő évi költségvetésének bevételi oldala meghaladja 95 milliárd koronát és több mint 90 milliárdot a kiadás. A biztosító a munkanélküliek közhasznú munkavégzésére a tervezett 600 millióval szemben csak 300 milliót kap az állami költségvetésből.
A „renitens” bírónőt javasolja a DS
Pozsony. Jana Dubovcovát javasolja az ombudsman hivatalának betöltésére a Demokrata Párt (DS), csakúgy mint a Szlovákiai Bírónők Társulása (NASS).
Koncoš elfogadhatóbb a kommunistáknak
Pozsony. Pavel Koncoš (SDĽ) elfogadhatóbb a KSS számára, mint Jozef Migaš volt – jelentette ki a kommunista párt központi bizottságának elnöke. Jozef Švec bevallotta: levélben már felvették a kapcsolatot, az SDĽ és a KSS elnöke azonban még nem találkozott.
Egyfordulós választást akar az SOP
Pozsony. Sikeresnek tartja a megyei önkormányzati választásokon való szereplését az SOP „a jelenlegi körülmények között”. A pártelnök fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az SOP által jelölt Ivan Budiak lett a közigazgatási államtitkár – miután szerinte Viktor Nižňanský kudarcot vallott.
Anna Malíková vádaskodik
Pozsony. Megváltoztatja a közvélemény-kutatások valódi eredményeit az MVK társaság – jelentette ki az SNS elnöke. Anna Malíková szerint az MVK legutóbbi felmérései csak a társaság tulajdonosának és az ANO elnökének beteljesületlen kívánságait tükrözik.
Év végi összhang
Pozsony. Rudolf Schuster, Jozef Migaš és Mikulás Dzurinda tegnap szokásos év végi találkozójukon megvonták az elmúlt év mérlegét. Egyetértettek abban, hogy a megyei önkormányzati képviselők és a megyefőnökök megválasztásával a közigazgatási reform valósággá vált.
A kórházba nem mehet végrehajtó
Pozsony. Tegnap elfogadta a végrehajtási rend módosítását a szlovák parlament, a változás elsősorban a kórházakat, rendelőket érinti.
Korlátozott betegfelvétel Komáromban
A múlt héten szükségállapotot vezettek be a komáromi kórházban. Az okokról kérdeztük Milan Líška kórházigazgatót.
Mit jelent a gyakorlatban a szükségállapot?
A kórház vezetése a múlt héten úgy határozott, hogy kizárólag az életmentő és a halaszthatatlan műtéteket végezzük el.
„Örültek annak, hogy vannak”
1999-ben a magyar kormány 3200 magyarországi települést biztatott ünneplésre, és háromezer helyről érkezett pozitív választ. Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos megbízatása e hónapban jár le, a „fő ceremóniamestert” ennek kapcsán kértük a nagyszabású akciósorozat értékelésére.