Fennállása óta a legnagyobb sikert érte el a 2001/2002-es bajnokságban a komáromi MBK Rieker férfi kosárlabdacsapata: bejutott az I. liga négy legjobb együttese közé. Az előretekintés, a jövőalapozás heteiben sem árt a sporttörténeti siker felelevenítése.
Keresés
Magabiztos címvédő
London. Wimbledonban a nyolcadik játéknap küzdelmeivel folytatódott a közel 9 millió font összdíjazású angol nyílt teniszbajnokság. Női egyesben a címvédő Venus Williams a várakozásnak megfelelően könnyedén harcolta ki az elődöntőbe jutást.
NAPTÁR
EGY GONDOLAT
Csellel kell harcolnia annak, akit fegyvere nem tesz
egyenlő erejűvé.
Cornelius Nepos
NÉVNAP
Kornél és Soma
A Kornél latin eredetű név, a Soma pedig a som nevű növényre utal.
HALLOTTA MÁR?
Huszonhatan – túlnyomórészt gyermekek – életüket vesztették tegnap Indonéziában, Jáva szigetén egy autóbusz-szerencsétlenség következtében. A gyerekekkel és tanáraikkal a tengerpartra tartó busz hegyi úton haladt. A vezető elveszítette uralmát a jármű fölött, és a busz szakadékba zuhant.
Megszólalt „a királyi fattyú”
Madrid. Már profilból nézve is kirívó a hasonlósága Spanyolország néhai Bourbon királyaihoz. Leandro Alfonso Ruiz Moragas ragaszkodik ahhoz, hogy ő tagja a spanyol királyi háznak. Egész eddigi életében – 73 esztendőn át – várt arra, hogy elismerjék királyi fenségnek.
Kábítottak az örömlányok
Bangkok. Mellbimbóra kent altatószerrel kábítottak el egy thai férfit az örömlányok. A 27 éves férfit egy buszmegállóban döngicsélte körül két hölgy, akiknek sikerült felcsábítani őt egy hotelszobába.
Égből hulló gyilkos kígyó
Teherán. Egy égből lezuhanó kígyó mart halálra két férfit Iránban. Az eset valószínűleg úgy történt, hogy egy madár felkapta a kígyót, mely kiszabadult a karmok fogságából és a magasból egy autóba esett. A kígyó az autó mind a négy utasát megmarta, két ember életét nem tudták megmenteni. (hp)
Szomorú sírok, kacagó fejfák
Kötetekre telik a néprajzosok összegyűjtött tréfás sírfelirataiból. Ám sokan nem tudják, hogy nem minden sírfeliratot róttak a sírkőre, fejfára, sőt: többségüket csak a szájhagyomány és a gyűjtő buzgalma révén ismerhetik meg az utódok.
Tartanak a terrorizmustól
Washington. Az amerikai külügy a terrorizmusveszély miatt óvatosságra intette azokat, akik külföldre utaznak a nyáron. A közlemény szerint a hatóságok továbbra is kapnak olyan hitelt érdemlő jelzéseket, amelyek szerint szélsőségesek újabb támadásokat terveznek az USA érdekeltségei ellen.
Lezárták a Pinochet-ügyet
Santiago de Chile. A chilei legfelsőbb bíróság végleg lezárta a többrendbeli gyilkossággal és emberrablással vádolt Augusto Pinochet egykori diktátor elleni eljárást. Az illetékes bírósági kamara 4-1 arányban úgy szavazott, hogy bizonyítékok hiányában beszüntetik az eljárást.