Pozsony. A helyhatósági választások a HZDS számára nem végződtek rossz eredménnyel, de a választási stratégián javítani kell – állapította meg Viliam Soboňa, a párt kampányfőnöke. A HZDS-nek körülbelül 3500 képviselője lesz az önkormányzati testületekben, s továbbiak koalíciók jelöltjeiként jutottak be.
Keresés
Grigorij Mesežnikov a választásokról
Pozsony. Míg a nagyobb városokban főként a jobboldali kormánypártok, a kisebbekben a függetlenek szerezték meg a polgármesteri posztot – állapította meg Grigorij Mesežnikov politológus. A koalíciós pártok között a városokban az MKP és a KDH szerzett fölényt.
Dzurinda elégedett az eredményekkel
Pozsony. Mikuláš Dzurinda kormányfő elégedett a helyhatósági választások eredményével, s úgy gondolja, pártja, az SDKÚ is jól szerepelt. Azt sem tekinti kudarcnak, hogy a fővárosban nem az SDKÚ–MKP–OKS jelöltje, Juraj Stern, hanem az ANO–KDH–DS–DÚ támogatta Andrej Ďurkovský lett a főpolgármester.
Lezárulhat a folyamat
Pozsony. Mikuláš Dzurinda miniszterelnöknek meggyőződése, hogy az Európai Unió e heti koppenhágai csúcsértekezletén Szlovákia – a számára elfogadható és méltó feltételek mellett – meghívót kap az uniós csatlakozásra.
Négy szavazat döntött
Csallóközaranyos/Kassa. Hegedűs Sándor, Csallóközaranyos eddigi polgármestere péntek éjszaka obszcén kifejezéseket sem nélkülöző szitkozódás mellett kis híján tettleg is bántalmazta a választási bizottság tagjait.
Dubovsky Lászlót, Tornalja polgármesterét
Tornalján régen nem tapasztalt magas részvételi arány mellett 2748 szavazattal az ország egyik legfiatalabb polgármesterét választották meg a helyiek Dubovsky László személyében. A helyhatósági választások végeredménye alapján a tornaljaiak a változásra szavaztak. Néhány kérdést tettünk fel az új polgármesternek.
Szlovákiának erős Kassa kell
Zdenko Trebuľa másodszor lett Kassa főpolgármestere, 20 701 szavazattal. A meglehetősen heterogén SDA– ANO–SMER–MKP koalíció jelöltjét a kommunisták, az SDĽ és a HZD is támogatta. Rudolf Schuster egykori jobb keze mostanáig „tüzet oltott”, a következő ciklusban talán „építhet” is. Tegnap Kassa bronzcímerét leplezte le a főutcán, illetve sajtótájékoztatón ismertette céljait.
Vesztes vezetők magányossága
Senki sem szeret veszteni. Al Gore novemberben tért vissza 2000 óta tartó önkéntes száműzetéséből, és első nyilatkozatában mindjárt megismételte, hogy ő, és nem Bush elnök volt a jogos nyertes a legutóbbi elnökválasztáson.
Horoszkop
Ha a munka nem is, de a családja megadja a kellő plusztöltést ahhoz, hogy elemében érezze magát, bármilyen gondot kell is megoldania! ĺgy hát ne habozzon!
Azt nagyon nem szereti, ha partnerei kiszámíthatatlanok, esetleg szeszélyesek.
POLGÁRMESTEREK NÉHÁNY DÉL-SZLOVÁKIAI VÁROSBAN
Szenc – Karol Kvál (független)
Somorja – Domsitz Károly (MKP)
Nagymegyer – Samuel Lojkovič (független)
Dunaszerdahely – Pázmány Péter (MKP)
Diószeg – Szabó Antal (független)
Galánta – Alexander Mézeš (SDKÚ-ANO)
Vágsellye – Tibor Baran (független)
Komárom – Bastrnák Tibor (MKP)
Gúta – Árgyusi