A pisai ferde toronyból leugorva vetett véget az életének szerdán egy 61 éves nő. Az olasz város hatóságai szerint a nő - akinek kilétét nem közölték - látogatójegyet vett a pénztárban, táskáját a ruhatárban hagyta, majd felment a legfelső emeletre, és a mélybe ugrott - jelentette az AFP.
Keresés
Eb-t akar a magyar
Pár órával a döntés előtt mind az [origo], mind az UEFA szavazásán a magyar pályázat sikerére szavaztak a legtöbben, azaz a legtöbben hazánknak adnák a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát.
Rövidesen kiderül, ki rendezheti a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokságot.
Fordulat a Zalatnay-perben
A Zalatnay Sarolta és társai ellen több tízmilliós csalás miatt indított büntetőper szerdai tárgyalásán az énekesnő ügyvédje átadta a bírónak azt a nyugtát, amely igazolja, hogy védence 8,1 millió forintot fizetett be a bűncselekmények károsultjainak javára a bíróság letéti számlájára.
Százmilliós MTV-s arculatváltás
A köztévé vezetése szerint negyvenmillió forintba került az arculat- és műsor struktúra átalakítása. A Magyar Nemzet ugyanakkor úgy tudja: a novemberi változtatások megközelítőleg százmillió forintjába kerültek az intézménynek.
Ragáts Imre, az MTV Rt.
NÁRODNÁ OBRODA
A belügyminisztérium megszüntette a rendőrök folyamatos szondáztatását, mert a rendszeres alkoholtesztek túl sokba kerültek. A hétvégén újabb balesetet okozott egy bajmóci rendőr. A lap értesülései szerint Ivan Janej zöld Favoritjával egy, az útszélen parkoló Fiatba hajtott, melyben egy házaspár ült 12 éves lányukkal.
Mekkora vagyonnal rendelkeznek a cseh miniszterek
A cseh szociáldemokrata-kereszténydemokrata-liberális kormány tagjai közül az oktatási, a belügyi és a mezőgazdasági tárca vezetői rendelkeznek a legnagyobb vagyonnal – írja a prágai sajtó, miután a Vladimír Špidla kormányfő minisztereinek vagyonnyilatkozatai nyilvánossá váltak.
Ki rontja a városképet?
(Első helyszín): Kisváros, magyar ugar, vadkrizantém, dudva, gyom. Jó másfél méter magas gazdzsungel, bodzás bozótos. Irma és Kálmán itt húzták meg magukat egy időre, legalább nincsenek annyira szem előtt, igaz, tüzet gyújtani nem mertek, ez a városközpontban csúnya következményekkel járt volna.
Nem ennivaló árak
Egyszerűen nem akarnak véget érni a 2003-as áremelésekről szóló kellemetlen hírek. Az egyes ágazatok sorra jelzik, hogy a gáz, a villany, a fűtés, az adókulcsok emelése hogyan gyűrűzik be a termékek árába.
Történelmi EU-csúcs Dániában
Előre megkapta ezt a jelzőt – nemcsak a sajtótól – az Európai Unió ma kezdődő koppenhágai csúcsértekezlete, amelynek az unió eddigi legnagyobb szabású bővítése előtt kellene szabaddá tennie az utat.
Schumi nagy csatát vár
Monte-Carlo. Az ötszörös világbajnok Michael Schumacher szerint a Forma-1 jövő évi versenyei az ideieknél sokkal nagyobb csatákat hoznak majd, mert szerinte a riválisok felzárkóznak a Ferrarihoz. – Szinte megismételhetetlen szezont fejeztünk be. A Williams és a McLaren már 2003-ban nagy csatára késztethet bennünket – vélekedett. (MTI)