Pozsony. Törvényt sértett, rosszul gazdálkodott, előnytelen szerződéseket kötött a Szlovák Televízió, állítja a számvevőszék jelentése a közszolgálati tévé gazdálkodásával kapcsolatban. A televízió vezetősége mindent tagad, sőt azt fontolgatja, az alkotmánybírósághoz fordul.
Keresés
Baleset Egyiptomban
Hurghada. Az egyiptomi üdülő-hely közelében tegnap reggel balesetet szenvedett a cseh Exim Tours autóbusza, amely csehországi és szlovákiai turistákat szállított. A 37 sérült utas közül nyolcan szlovákiaiak. Két pozsonyi felnőt-tet és egy kilencéves gyermeket kórházba kellett szállítani; állapotukat stabilizálták.
Ľubo Roman ellenáll
Pozsony. Andrej Hryc, a pozsonyi Új Színpad korábbi igazgatója hatásköri visszaélés gyanújával feljelentést tett Peter Hudec járási ügyész és Tatiana Gavlasová nyomozó ellen a színház gazdálkodása körüli visszaélések ügyében. Hryc a visszaélésekkel Ľubo Romant, Pozsony megye elnökét vádolja.
Átsiklottak az ellentéten
Puhó. A HZDS képviselői közül egyelőre senki sem követeli Vladimír Mečiar lemondását.
Gyorsuló pénzromlás
Pozsony. Decemberben átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint 2001 utolsó hónapjában – derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből. Ha figyelmen kívül hagyjuk az államilag szabályozott árak alakulását, akkor az éves pénzromlás 1,9 százalékos volt.
Nincs politikai akarat
Pozsony. A szociális reform gyorsítását – ezzel együtt az állam szerepvállalásának csökkentését a szociális területen – sürgették tegnap a Konzervatív Intézet által szervezett konferencia résztvevői.
Klónozás: csoda vagy csalás?
Sokan azt gondolják, hogy a klónozással az örökkévalóságot teremtik meg önmaguknak. Ez persze tévedés.
Horoszkop
Ma el kell mennie családjával egy rendezvényre. A legszívesebben otthon maradna, de nem szeretné megbántani szeretteit. Az este romantikus kalandot tartogat.
Úgy érzi, magányra van szüksége, ezért lehet, hogy a mai napot valahol az otthonától távol tölti.
FONTOS DÁTUMOK
Január 15.
Legkésőbb eddig az időpontig kell a középiskolák igazgatóinak közzétenniük azokat a kritériumokat, amelyek a diákok számára felvételivizsga-mentességet tesznek lehetővé. A középiskoláknak a fenti határidőig kell tehát az említett feltételekről tájékoztatniuk az egyes alapiskolák vezetőit.
Élnek a lehetőséggel
Bár a középiskolás felvételi vizsgákról szóló rendelet csak nemrégiben módosult, az életbe lépett változásokról – gyors közvélemény-kutatásunkból kiderült – eléggé jól tájékozottak a pályaválasztás előtt álló kilencedikes tanulók szülei.