Pozsony. Andrej Hryc, a pozsonyi Új Színpad korábbi igazgatója hatásköri visszaélés gyanújával feljelentést tett Peter Hudec járási ügyész és Tatiana Gavlasová nyomozó ellen a színház gazdálkodása körüli visszaélések ügyében. Hryc a visszaélésekkel Ľubo Romant, Pozsony megye elnökét vádolja.
Ľubo Roman ellenáll
Pozsony. Andrej Hryc, a pozsonyi Új Színpad korábbi igazgatója hatásköri visszaélés gyanújával feljelentést tett Peter Hudec járási ügyész és Tatiana Gavlasová nyomozó ellen a színház gazdálkodása körüli visszaélések ügyében. Hryc a visszaélésekkel Ľubo Romant, Pozsony megye elnökét vádolja. A megyei elnök szerint a feljelentő csak azért akarja újra elővenni az ügyet, hogy privatizálhassa az Új Színpadot, s máris leszögezte, hogy Pozsony megye ebbe nem fog beleegyezni. Hryc azt kifogásolja, hogy Gavlasová szemptemberben az utolsó pillanatban zárta le az ügyben indított eljárást, úgy, hogy közben az érintetteket, köztük őt egyszer sem hallgatta ki. (s, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.