Törökországba érkezett csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter, hogy a szíriai stabilitás helyreállításának egyik fontos kérdéséről, a Szíria északi részében a Washington támogatta kurd erők és az Ankara támogatta lázadók közötti összecsapásokról tárgyaljon. Az amerikai külügyminiszter találkozott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.
Keresés
Trump ellenzi, hogy Ukrajnából rakétákkal lőjék Oroszország belső területeit
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor; a lap csütörtöki számában megjelent interjúban a megválasztott elnök bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat. Trump szerint az elnökválasztáson elsősorban az illegális bevándorlás kezelésére vonatkozó elképzelései segítették győzelemhez, és beszélt arról is, hogy Ukrajnát nem akarja magára hagyni.
Jansen: a görögök jobb oldala döntötte el a mérkőzést
Pascal Jansen vezetőedző szerint csapata azért szenvedett csütörtökön ötgólos vereséget a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában, mert a PAOK jobb oldala sokkal erősebbnek bizonyult a Ferencváros bal oldalánál.
Európa-liga – A Lazio és az Anderlecht is megőrizte veretlenségét
A Lazio az Ajax, míg az Anderlecht a Slavia Praha legyőzésével őrizte meg veretlenségét a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában, míg a Dinamo Kijev változatlanul pont nélkül utolsó a tabellán.
Így változik a vasúti menetrend – fontos részletek a magyarok lakta régiókról
Decemberben szokásosan megváltozik a vonatok menetrendje. A Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) bizonyos vonatai új időpontokban közlekednek majd, és általánosan növelik a járatok számát és gyakoriságát. Az új menetrend december 15-én, vasárnap éjjel lép érvénybe. Tekintse meg a legjelentősebb változásokat!
Sűrű köd ereszkedett az országra – kiadták a figyelmeztetést
Sűrű köd rontja a látási viszonyokat, vezessenek óvatosan!
Miről ír a pénteki Új Szó?
A holnapi lapunk tartalmából:
Megadóztatná az ausztrál kormány a nagy techvállalatok digitális platformjait a hírek használatáért
Új adót vezetne be az ausztrál szövetségi kormány, amellyel azt akarja elérni, hogy a nagy technológiai vállalatok – mint a Google és a Meta – fizessenek az ausztrál médiavállalatok tartalmainak felhasználásáért.
Európa-liga – A Ferencváros ötgólos vereséget szenvedett Szalonikiben
A Ferencváros ötgólos vereséget szenvedett a görög PAOK vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának hatodik fordulójában, de továbbra is továbbjutó helyen áll.
Gyártáshibás buldózer
A politika iránt érdeklődő állampolgárok akár csak két éve, mikor Igor Matovič, majd Eduard Heger kormányozta az országot, hitetlenkedve kapkodhatták a fejüket figyelve a legújabb történéseket. Miért éri meg összeveszni egymással elvileg hatalmon levő politikusoknak? Hogyhogy nem képesek kompromisszumot kötni, miközben a saját túlélésük a tét, és egyértelműen rosszabbul járnának egy idő előtti választással? Meddig bírja a kormány a veszekedést? Nos, a szemlélődők alig egy évvel a kormányváltás után pont ugyanezeket a kérdéseket tehetnék fel a Fico-vezette koalícióval kapcsolatban.