A holnapi lapunk tartalmából.
Keresés
III. Károly király arcképével ellátott bankjegyek kerülnek forgalomba Nagy-Britanniában
A korábbi II. Erzsébet királynőt ábrázoló bankjegyek érvényben maradnak, és a fiát ábrázoló új bankjegyekkel együtt kerülnek forgalomba.
400 új munkahely 265 ezer négyzetméteren, Dél-Szlovákiában
Körülbelül 75 millió euróba kerülne az új logisztikai központ a Dunaszerdahely melletti Sárosfa közelében. A központ a szokásos fogyasztási cikkek - köztük élelmiszerek - központi tárolását, valamint a kisebb létesítményekbe történő napi kiszállítását fogja biztosítani.
Čaputová: menjünk választani!
Beszédet intézett az ország lakosságához az európai parlamenti választás kapcsán Zuzana Čaputová államfő. A június közepén tisztségéből távozó elnök felhívta a választópolgárok figyelmét arra, hogy szombaton éljenek szavazati jogukkal és menjenek választani, valamint ecsetelte a szavazás fontosságát is.
Tömegbalesetet okozott, elmenekült, majd újra ütközött
10 autó hajtott össze a cseh autópályán egy sofőr miatt, aki elmenekült, majd ismét balesetet okozott.
Függöny a nappaliban: mi alapján válasszunk?
A függönyök nemcsak praktikusak, hanem esztétikai elemei is bármely nappalinak. Ha helyesen választjuk meg őket, feldobhatják a szobát. Hogyan válasszuk ki a megfelelőt, hogy a nappali tökéletesen nézzen ki, ugyanakkor megfeleljen minden gyakorlati követelménynek?
Vigyázzon a paprikával! Egy apró, de veszélyes atka rejtőzik a levelek mögött
Szeretném megkérdezni, hogy egyes paprikanövényeknek miért vannak ilyen furcsa, ráncos levelei. Szabad szemmel nem látok semmilyen kártevőt - jelezte a Záhradkár magazin egyik olvasója.
Az ellenzék csalódott, visszautasítják Fico vádjait
Az ellenzéki Progresszív Szlovákia és az SaS is reagált Robert Fico (Smer) kormányfő szerdai nyilatkozataira.
Vandalizmussal a világért
Tudjuk, hogy az emberiség a vesztébe rohan, és miközben a milliomosok magángéppel röpködnek át New Yorkból Párizsba bevásárolni, mi papír szívószállal isszuk a kólát, hogy megmentsük a világot. Vagy festményeket rongálunk meg. A hétvégén is történt egy ilyen eset, pont Párizsban.
Ködös a kampány keleten
Összefolyt a Magyar Szövetség európai parlamenti (EP) választás előtti kampányeseménye és a magyar kormány által finanszírozott kulturális rendezvény Királyhelmecen. A párt jelöltje, Pandy Péter szerint két külön eseményről volt szó. Ezeket azonban egy rendezvény programjaként hirdették meg.